2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Juhász Péter lemondott, pártelnöki teendőire akar fókuszálni

2017. április 29., szombat 08:23, frissítve: szombat 10:56

Lemondott V. kerületi képviselőségéről Juhász Péter. Az Együtt első embere ezt azzal magyarázta, hogy kizárólag elnöki teendőire akar koncentrálni, úgy látja, feladata most az országban mindenütt megmutatni és erősíteni a pártot.

„Otthagytam az V. kerületi képviselőséget, mert nem láttam értelmét annak, hogy egy irányba két dolgot vigyek, magyarul pártelnökként alternatívát kell nyújtanom a választók szélesebb körének. Illetve azt látom, hogy az V. kerületben a képviselői mandátumból pluszinformáció nem szerezhető, illetve nem érhető el eredmény ilyen módon, mint amit én elkövettem. Fenn fogom tartani továbbra is az antikorrupciós tevékenységet, ehhez tudni kell, hogy soha semmilyen adatot nem kaptam meg az V. kerülettől képviselőként sem, ahogy állampolgárok vagy újságírók sem kapják meg, ugyanakkor én azt gondolom, hogy ma sokkal fontosabb alternatívát kínálni a választóknak, tehát erre fogok törekedni, hogy az Együttet minél erősebbé és ismertebbé tegyem az országban” – nyilatkozta a Hír Televíziónak Juhász Péter.

Mivel Juhász a baloldali listáról jutott be, nem kell időközi választást rendezni, utódja egy belvárosi Együtt-tag, Nádas Ágnes lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!