2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Jövőre elkészül a TIBEK új épülete

Az idén tízmilliárd, 2019-ben ötmilliárd forint áll rendelkezésre a terrorelhárítási elemző központnak is helyet adó ingatlan kialakítására és fejlesztésére, amely jövőre elkészülhet - írta a Magyar Hírlap csütörtökön.

  • Jövőre elkészül a TIBEK új épülete

A lappal a belügyi tárca közölte: az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, valamint a Kormányzati Adatközpont elhelyezését biztosító, a huszonegyedik század technológiai elvárásainak megfelelő fővárosi, Fehérvári út 70. szám alatti ingatlan építészeti munkálatai előreláthatóan 2019-ben fejeződnek be. A szükséges költségvetési források biztosításáról szóló kormányhatározatok nyilvánosak, azok alapján 2018-ban 10,7 milliárd forint, 2019-ben ötmilliárd forint áll rendelkezésre a projekt befejezésére - tették hozzá.

Az Alkotmányvédelmi Hivatallal hamarosan egy fedél alá kerülő TIBEK 2016 nyarán kezdte meg működését, a vonatkozó jogszabály szerint a központ feladata a "nemzetbiztonságot, a bűnüldözést, a közbiztonságot vagy más alapvető biztonsági érdeket sértő adatok feldolgozása, elemzése, értékelő jelentések elkészítése" - idézi fel a lap.

A Terrorelhárítási Központ közleménye

Tájékoztatjuk a nyilvánosságot, hogy a megjelent hírekkel ellentétben a Terrorelhárítási Központ (TEK) nem költözik új épületbe és nem kapott 15 milliárdot új központ építésére.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) nem azonos a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központtal (TIBEK), a híradásokban tévesen cserélték fel a két szervezet nevét.

Kérjük a médiaszolgáltatókat a figyelmetlenségből fakadó tévedés korrigálására és a valós tényekről az olvasók és nézők haladéktalan tájékoztatását.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!