2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Jól kaszált az MKB a letelepedési kötvényeken

2017. április 26., szerda 18:17, frissítve: szerda 19:07

Nemcsak a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégek és ügyvédek, hanem az MKB Bank is jól járhatott az üzlettel. Az MSZP szerint viszont az állam és az adófizetők buktak a bizniszen, mivel a papírok hitelként jelentek meg az államháztartásban, és kamatot is kell fizetni utánuk. A letelepedésikötvény-program egyébként a végéhez közeledik. Igényelni már nem lehet, a jelentkezőknek május közepéig kell kifizetni a háromszázezer eurós vételárat, amihez az MKB hitelt kínált a vásárlóknak.

Magyar letelepedési államkötvényt 2015-től, idén március végéig lehetett vásárolni. Euróról átszámítva, mai árfolyamon több mint kilencvenhárommillió forintért. Tavaly év végéig több mint tízezren kaptak olyan engedélyt, amivel szabadon utazhattak, és akár céget is alapíthattak a schengeni övezetben. A papírok forgalmazására központilag kiválasztott cégek a közvetítői díjon több mint százmilliárd forintot kereshettek. A kormány szerint a programmal az állam olcsón jutott pénzhez, amit az államadósság finanszírozására fordíthatott. Az ellenzék viszont úgy látja, a külföldiek letelepedése nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a gazdasági környezet változásával pedig az ország a végén már ráfizetett az üzletre.

Amibe az MKB Bank is beszállt, hitelt kínált a vásárlóknak. Az azonban, hogy hány ügyfél igényelt a hitelből, titkos, a bank vezérigazgatója viszont megerősítette, hogy már régen dolgoztak a konstrukción, amiben kedvező üzleti lehetőséget láttak. Az Index értesülései szerint a kölcsönt négyszázalékos kamatra, euróban folyósították.

Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója a kötvényekkel kapcsolatban azt mondta, ez egy biztonságos forrás, hiszen állampapír. „Ugye a bankok szeretik azt a típusú fedezetet, ami teljes biztonsággal garantálja, hogy a pénzéhez jut. Ez olyan, és ha az ügyfélnek van igénye, hogy finanszírozzuk, akkor mi ezt megtesszük”.

A Magyar Nemzet a héten egy szerződésre hivatkozva arról írt, hogy Rogán Antal barátja a letelepedésikötvény-bizniszen minden kínai ügyfél után másfél milliót keresett, összesen hatmilliárd forintot.
A szocialisták elszámoltatnák a kötvényekkel üzletelőket. Tóth Bertalan frakcióvezető szerint ugyanis nem elég csupán megszüntetni a letelepedésikötvény-programot, hanem azt is ki kell deríteni, hogy mennyi pénzt kerestek az abban résztvevők. „Mi benyújtottunk egy törvényjavaslatot, amelyet a Fidesz lesöpört, ez arról szólt, hogy fizessenek hetvenöt százalékos különadót azok a cégek, akik ezen nyerészkedtek. A jogi útja az, hogy valamennyit ebből vissza kell szerezni” – vélte az MSZP frakcióvezetője.

A Fidesz továbbra sem kommentálta az ügyet, Gulyás Gergely alelnök csupán annyit mondott: a kérdésben a kormányhoz érdemes fordulni.

A letelepedési kötvények ügye a Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén is téma volt. Az egykori LMP-s Vágó Gábor több népszavazási kezdeményezést is benyújtott, többek között az engedélyek megszerzésével és kiadásával kapcsolatban, de ezeket a testület különféle indokokra hivatkozva nem hitelesítette.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!