2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Jöhet bármi, a nemzeti konzultációra mindig lesz pénz

Hír TV

2017. november 19., vasárnap 18:25

A településétől elvont pénzekre akarta felhívni a figyelmet, migránsozós választ kapott a Fidesztől Drávaszerdahely polgármestere. Alpár György a nemzeti konzultáció telefonos kampánya apropóján üzent nyilvánosan, hogy az emberekkel inkább a szolidaritási hozzájárulásról kellett volna egyeztetni. Az adó ugyanis elvonja a település költségvetésének harmadát. Németh Szilárd válaszul azt mondta: a polgármester migránsokat akar Drávaszerdahelyre telepíteni.

Facebookon üzent Szijjártó Péternek a Fidesz nemzeti konzultációs telefonos kampánya miatt egy kistelepülés polgármestere. A Drávaszerdahelyt vezető Alpár György azt írta: a helyiekkel akkor kellett volna konzultálni, mikor az állam elvont tőlük 11 millió forintot.

„Eddig támogatást kaptunk az önkormányzat részéről például gyerekétkeztetésben vagy esetleg kutyaoltásban, kutya chipeltetésben. Eddig járhattunk Harkányba a fürdőbe ingyenesen fürödni, de most már megszűntek ezek a juttatások” – a Baranya megyei település egyik lakosa sorolja az eddigi önkormányzati támogatásokat, amit a helyiek igénybe vehettek. Azóta Drávaszerdahelyen több szociális juttatást is meg kellett szüntetni, mert már nem jut rá pénz. Egy új típusú adó miatt ugyanis a 35 milliós éves költségvetésük 24 millióra csökkent. Az úgynevezett szolidaritási hozzájárulást az iskolák állami átvételére hivatkozva szedik be az önkormányzatoktól.

A település polgármestere szerint míg az önkormányzatokat ellehetetlenítik, nemzeti konzultációra mindig akad pénz. „Nemzeti konzultálunk ikszmilliárd forintért, most már egy évben többször, és egy olyan kérdést feszegetünk, ami igazából senkit nem érdekel. Akkor a hírekben meghallom, hogy nemhogy leveleket kapunk a településünkön, meg az emberek, ezt még megfejelik egy telefonhívással is. Tényleg nem vagyunk erre már kíváncsiak, főleg hogy tudjuk, ez mennyi pénzbe kerül” – húzta alá Alpár György független településvezető.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a Hír TV kérdésére a források elvonását bírálta. „A településnek csak saját bevétele van, állami támogatást nem kap. 35 millió forintból elvettek 10-et szolidaritási adóként úgy, hogy a településen nincs is iskola. 5 településsel együtt tartottak fent egy iskolát, és ennek kapcsán, amikor ennek az államosítása megtörtént, elvettek 11 millió forintot. Ez elfogadhatatlan, mert nem arról van szó, hogy a települések egymás iránt szolidaritást nyilvánítsanak, hanem arról van szó, hogy az állam elveszi ezeket a forrásokat” – így Gémesi György.

A Fidesz alelnöke a problémafelvetésre migránsozással válaszolt. „Konzultáljon először a saját választóival ott, Drávaszerdahelyen, aztán próbálja meg velük megértetni azt, hogy miért akar Drávaszerdahelyre migránsokat beengedni. Tehát az ott elég közel van a határhoz, sok mindent megtapasztalhattak, velük konzultáljon erről a kérdésről, nem velem kell, velem nincs vitában, tehát egy polgármester, az mindig az adott településért felel és az adott település polgáraival kel, hogy konzultáljon arról, hogy milyen lépéseket, én anno ezt így csináltam Csepel polgármestereként. Ez bejön, higgye el a polgármester úr” – jelentette ki Németh Szilárd.

A kormánypárt tájékoztatása szerint egyébként már több mint 1,3 millió ember küldte vissza a nemzeti konzultációs íveket, ezzel a Soros György nevével fémjelzett kampány az eddigi legsikeresebb.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!