2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Jobboldaliak kérik a civilek vegzálásnak abbahagyását

2017. március 20., hétfő 19:20

Nyílt levélben fordulnak a magyar kormányhoz Európa és Amerika legjelentősebb jobboldali-konzervatív agytrösztjei a civil szervezetek elleni fellépést bírálva.

Az aláírók között van a Wilfried Martens Központ igazgatóhelyettese és kutatási vezetője. Ez a szervezet a – Fideszt is a tagjai között tudó – Európai Néppárt hivatalos háttérintézménye.

A Hír TV-nek nyilatkozott a levél egyik aláírója. „Az év eleje óta hallunk a magyar kormánynak azokról az ambícióiról, hogy kiűzze a Soros György által alapított szervezeteket Magyarországról, és hogy világosan azonosítsa a külföldi alapítású szervezeteket. Én és az ismerőseim valóban aggasztónak találtuk az ezzel kapcsolatos retorikákat. A levélnek alapjában véve az volt a célja, hogy felhívja a magyar közvélemény és kormány figyelmét azokra az intézkedésekre, amelyek valójában a civil szervezetek működésének leállításához vezethetnek. Örömmel vennénk a választ a kabinet részéről, mert mi párbeszédet szeretnénk, de ennél fontosabb lenne, ha azt látnánk, hogy a magyar kormány átgondolja a tervezett törvényt, és visszafogja a retorikáját” – mondta Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute kutatója.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!