Jobbik: Ez még nem lefutott meccs

KK, 2017. augusztus 8., kedd 05:37
Gyöngyösi Márton tagadta az Egyenesen stúdiójában, hogy a hétfő hajnalban kikerült béruniós plakátok a Jobbikéi lennének, de örülnek nekik, hiszen az ellenzéki párt augusztus 20-a után összeurópai akcióra készül.

„Nincsen rajtuk Jobbik-logó, nincsen semmi olyan jelzés rajtuk, ami azt mutatná, hogy a Jobbik finanszírozásában helyezték volna ki a plakátokat; ezzel kapcsolatban a Mahirhoz kell fordulni” – mondta Gyöngyösi Márton a hétfő hajnalban kikerült béruniós plakátokról. Hozzátette ugyanakkor: örülnek neki, hogy van annyi civil kurázsi Magyarországon, hogy egy magánszemély vagy szervezet felkarolta a béruniós kampányt, és finanszírozza. A Jobbik augusztus 20-a után regionális, illetve összeurópai akcióra készül.

A korábban átvert plakáttörvény kapcsán Gyöngyösi megjegyezte: megvan a véleményük, az ügyben Alkotmánybírósághoz fordultak, ezt a csatát meg fogják vívni, ahogy tudják, de a törvényeket betartják és tisztelik. „A Jobbik Magyarországért Mozgalom július 15-e után nem adott le megrendelést” – jelentette ki.

Mint ismert, a bérunió kapcsán egyszerre több országban kezdik el az aláírások gyűjtését. A jobbikos politikus arról számolt be, hogy miután május 22-én az Európai Bizottság regisztrálta a kezdeményezésüket, az egyik fő feladatuk, hogy előkészítsék és megteremtsék azokat a feltételeket, amelyekkel az aláírások majd gyűjthetők lesznek mind a huszonnyolc uniós tagállamban.

A papíralapú gyűjtéshez az EB formanyomtatványt biztosít, amelyet a Jobbik az összes tagállam illetékes hatóságának elküldi lefordítva véleményezésre, hogy megfelel-e az adott ország jogszabályainak. Eddig mintegy két tucat tagállamtól válaszoltak, de egyedül a magyar testület, a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzet Választási Bizottság nem volt hajlandó kimondani, hogy a nyomtatvány megfelelő-e – emelte ki Gyöngyösi. Szerinte ez még nem lefutott meccs. „Jóhiszeműen szeretnénk eljárni, szeretnénk a magyar jogszabályoknak megfelelően elkezdeni ezt az aláírásgyűjtést augusztus 20-án” – hangsúlyozta.

A választójog korlátozása kapcsán kifejtette: nyilvánvalóan megosztó kérdésről van szó, és még a Jobbikon belül is van vita róla. „Kétségtelen, hogy azokat, akik, valószínűleg önhibájukon kívül, már amúgy is a társadalomnak a perifériáján vagy azon is túl helyezkednek el, nem ildomos tovább büntetni. De kérdésről beszélünk, egy kérdést felvetettünk, és ezzel foglalkozni kell” – fogalmazott Gyöngyösi Márton.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés