2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Jobbik alelnökválasztás: „egy előre lepacsizott választás nem demokratikus”

  • Jobbik alelnökválasztás: „egy előre lepacsizott választás nem demokratikus”

Nem demokratikus egy előre lepacsizott választás – fogalmazott Kisszelly Zoltán azzal kapcsolatban, hogy nemcsak az elnökválasztást, de az alelnökválasztást is előre leoszthatták a Jobbikban. A politológus szerint az ilyen botrányok csökkentik a párt szimpatizánsok bizalmát.

„A pártok tisztújítása egy demokratikus folyamat, aminek nyílt végűnek kell lenni, és az előre lepacsizott választás nyilván nem demokratikus. Ha ilyen kiderül, az csökkenti az adott pártba vetett bizalmat. És ugye nyilván, ha kiderülnek ilyen dolgok, ezek megkérdőjelezik a megválasztott elnökségnek a legitimitását, hogy tisztességes volt-e a választás, esetleges vádakat utólag indirekt igazolnak, és folytatják azt a sodródást, azt a szakadást, amit a nyári tisztújítás során láthattunk, amikor is a pártvezetéssel elégedetlen politikus kiléptek a pártból és egy új pártot alapítanak, vagy más szakadár mozgalmakhoz, pártocskákhoz húznak” – tette hozzá a politológus.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!