2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Januárban tartaná az előválasztást a főpolgármester-jelöltről az MSZP

Erről a párt budapesti elnöke beszélt a Hír TV Híradójának.

  • Januárban tartaná az előválasztást a főpolgármester-jelöltről az MSZP

Molnár Zsolt a többi közt azt mondta: a budapestieknek kell eldönteniük, hogy ki legyen az egyetlen ellenzéki jelölt Tarlós Istvánnal szemben, és el kell kerülni, hogy a 2014-es, hosszúra nyúlt ellenzéki jelöltkeresés megismétlődjön. A tervek szerint az előválasztáson bárki indulhat - eddig ketten jelezték részvételüket.

„Az MSZP budapesti szervezete Horváth Csabát támogatja és a Párbeszéd részéről Karácsony Gergely többször is jelezte, hogy amennyiben ez valós verseny, úgy el fog indulni, természetesen mások is bejelenthetik szándékukat, nem kell ehhez előzetesen bejelentkezni, elegendő, hogy ha majd az aláírásgyűjtés szakában részt vesznek ezen, de természetesen annak sincs akadálya, hogy most bejelentse, hogy indul” – mondta a Hír TV-nek az MSZP budapesti elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!