2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Jakab Péter nagyokat nyelt Dobrev Klára miatt

Kevés dolog van, amiben a Jobbik egyet tud érteni Dobrev Klárával - mondta a Jobbik frakcióvezetője. Gyöngyösi Márton szerint a demokrácia melletti kiállás miatt vettek részt mégis a közös ellenzéki tüntetésen március 15-én. Jakab Péter, a Jobbik szóvivője a demonstráció után azt mondta, nagyokat kellett nyelnie, amikor egy színpadra állt Gyurcsány Ferenc feleségével.

  • Jakab Péter nagyokat nyelt Dobrev Klára miatt

Március 15-én egymás mellé sorakoztak fel az ellenzéki pártok képviselői. A közös tüntetésen részt vett a Jobbik mellett az MSZP, a Párbeszéd, Liberális Párt és a Demokratikus Koalíció is. Az összefogásra Gyurcsány Ferenc felesége is kitért.

Sokfélék vagyunk. Legalább olyan sokfélék itt a tömegben, mint ahányan az ellenzéki pártok között. És néha nem könnyű. Őszintén mondom, nem könnyű– mondta Dobrev Klára.

A jobbikos Jakab Péter később az ATV-ben már arról beszélt, neki sem egyszerű a DK-elnök feleségével egy színpadon állnia.

Szerkesztő asszony ne gondolja, hogy nekem annyira egyszerű mondjuk Dobrev Klárával egy színpadon állni, igenis akkor nyelnem kell nagyokat, meg ki kell lépnem a komfortzónámból, csak azt gondolom, hogy a politika nem arról kell, hogy szóljon, hogy Jakab Péter jól érzi magát benne– mondta Jakab Péter. 

Dobrev Klára kérdésünkre nem árulta el, ő hogy érezte magát Jakab Péterrel egy színpadon, és mit gondol a politikus kijelentéseiről.

Nyugodtan hallgassa meg a március 15-i beszédemet, mert erre kifejezetten kitértem, úgyhogy használja az ott elhangzott mondatokat. Más kérdés? – felelte Dobrev Klára. 

A demokrácia melletti kiállás terelte össze a Jobbikot és Gyurcsány feleségét egy rendezvényre - így indokolta a Jobbik parlamenti frakciójának vezetője a közös fellépést.

Kevés olyan dolog van, amiben egyetértünk, talán az, hogy keleten kel fel a nap és kék az ég, ebben minden valószínűség szerint meg tudnánk egyezni, ezen kívül viszonylag kevés dologban. Például amikor Dobrev Klára az európai unió kapcsán föderalizációról beszél, akkor nincs olyan párt, amelyik ettől a lehető legtávolabb áll, mi ezt a modellt károsnak tartjuk– mondta Gyöngyösi Márton. 

A Mi Hazánk elnökhelyettese azt mondta, a Jobbik és az LMP az elmúlt hónapokban feladta az elveit.

Nem lehet egyszerre képviselni azt, hogy Gyurcsány Ferencet kizárjuk a közéletből, de egyébként segítjük azt, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja illetve jelöltjei hatalomra kerüljenek. Jakab Péter és a Jobbik illetve az LMP politikusai miatt egyáltalán nem kell aggódnunk, ők egyértelműen azt az utat választották, hogy együttműködnek, közös jelölteket állítanak– vélekedik Dúró Dóra.

Sermer Ádám a Liberálisok főpolgármester-jelöltjeként bejelentette, aláírásgyűjtést kezdeményez azért, hogy az ellenzék ne működjön együtt a Jobbikkal a fővárosban.

Olyan módon kell leváltanunk Tarlós Istvánt, hogy tartalmilag, politikai alapon is alternatívát vázoljunk fel vele szemben. Abban, hogy vele szemben felvázolunk egy alternatívát, abban egészen biztosan nincs helye semmilyen szélsőjobboldali politikai erőnek– mondta Sermer Ádám.A Jobbik több helyen is bejelentette, beállt a közös ellenzéki polgármester-jelölt mögé, például Egerben, Komlón és Újpesten is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!