2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Itthon támadják, az EU elől titkolják Sorost

2017. szeptember 22., péntek 12:17, frissítve: péntek 17:47

Nem beszéltek neki a kormány képviselői Soros Györgyről vagy a tervéről – ezt mondta 444-nek az Európai Bizottság biztonsági unióért felelős biztosa.

A biztos a héten tárgyalt Budapesten, és több kormányzati vezetővel is találkozott.

A kormányszóvivő ma a Hír TV kérdésére nem erősítette meg, hogy mi hangzott el a tárgyalásokon, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.

– Ön ott volt ezen a találkozón?

– Akkor hazudott a biztos úr?

– Nem. Én azt kérdezem, hogy ön ott volt-e, meg azok az újságírók, akik erről írnak? Nem áll módomban, és nem is feltétlenül – főleg, amikor biztonságpolitikai meg belső biztonsági kérdésekről beszélünk – nem hiszem, hogy a sajtó előtt kellene erről beszélgetünk. Aki tagadja, hogy összefüggés van az illegális migráció és az európai biztonsági helyzet romlása között, az nem mond igazat. És ezekre a kérdésekre, ezekre a tényekre nyilvánvalóan a miniszter urak, illetve az államtitkár úr felhívták a biztos úrnak a figyelmét. Az a veszély, ami ilyenkor – Soros György terve alapján, aki szervezetten hozná ide a migránsokat – fennáll a biztonsági helyzet szempontjából, az pedig teljesen evidens.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!