2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Itt az újabb Kósa-gyöngyszem

2016. december 13., kedd 20:35

Volkswagen, Ferrari, PISA-teszt és Kósa Lajos. Autós példával szemléltette a Fidesz frakcióvezetője, hogy szerinte miért nem érdemes módszertani fogásokat átvenni az oktatási rendszerben más országoktól. Palkovics László államtitkár nyitottabb a külföldi gyakorlatra. A szocialisták szerint tagadással, relativizálással, bűnbakképzéssel sem rázhatja le a Fidesz az elmúlt hat év kormányzati felelősségét.

Az őszi ülésszak utolsó napján is téma volt a parlamentben a magyar diákok romló teljesítménye. Az MSZP szakpolitikusa, Kunhalmi Ágnes szerint a kormány úgy tesz, mintha nem felelne az elmúlt hat év oktatáspolitikájáért.

„Lázár János egyenesen kizárólag a pedagógusokat hibáztatja az eredményért” – mondta a szocialista Kunhalmi Ágnes.

Az oktatásért is felelős humántárca államtitkára a 2010-et megelőző nyolc évre mutogatott vissza.

„Természettudományban és szövegértésben valóban romlott a magyar diákoknak a teljesítménye, ezzel, ahogy mondtuk, foglalkozni kívánunk, kifejezetten és célzottan az oktatás szereplőivel, szülőkkel, tanárokkal, diákokkal, az oktatás minden más szakértő szereplőivel közösen, matematikából viszont megállt az a 21 pontos zuhanás, amely az önök időszakában következett be, ahhoz képest, szerencsére, most egy stagnálás van” – reagált Rétvári Bence államtitkár.

A PISA-felmérést tavaly végezték el fejlettnek tartott országokban. 15 éves középiskolásoknál vizsgálták meg, hogy mit értenek meg egy ismeretlen szövegből, és miként tudják alkalmazni a gyakorlatban a matematikai, illetve természettudományi ismereteiket. A magyar diákok teljesítménye átlag alatti volt. A skandináv országok eredményei kiemelkedők, a volt szocialista blokkból pedig az észt tanulók végeztek az élbolyban.

„Szingapúrban az iskolai autonómia nem létezik, ennek ellenére ott szerepel, ahol szerepel, Finnországban ez az autonómia sokkal magasabb, ezekből azt lehet átvenni, ami náluk alkalmazható, és jó lehet alkalmazni, és szeretnénk is átvenni és megjeleníteni. Tankönyveket átvenni, lefordítani – van, ahol ez lehetséges, de a tankönyv mindig a Nemzeti alaptantervhez alkalmazkodik” – mondta el Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

Nemcsak az oktatási államtitkárt, hanem a Fidesz frakcióvezetőjétől is megkérdeztük, hogy szerinte érdemes-e átvenni módszertani fogásokat olyan országoktól, amelyek a PISA-felmérésen jól szerepeltek.

„Ahol teljesen máshogy képzik a pedagógusokat, mint nálunk, ahol az oktatásnak az egész alapgondolata eltér a magyartól, egyes elemeket átvenni annyira lenne értelmes, mint Volkswagen Golfba betenni egy Ferrari adagolóját.  Nem lesz jobb, viszont biztos zavarokat okoz” – reagált Kósa Lajos.

A PISA-felmérésről várhatóan januárban tárgyal a köznevelési kerekasztal.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!