2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Ingatlanok, misszió, kizárás – mit csinál Hagyó Szárazdon?

2016. március 31., csütörtök 16:35, frissítve: csütörtök 17:04

Több ingatlant is vásárolt családtagjai nevére Hagyó Miklós egy kis Tolna megyei faluban. A Jobbik szerint pénzmosás van az ügy hátterében, a volt budapesti főpolgármester-helyettes így próbálja legalizálni vagyonát.

Szárazdi gyerekeket lovas kocsikáztat a falu főutcáján Hagyó Miklós egy nemrég készült fotón. A Jobbik szerint Budapest egykori főpolgármester-helyettese több ingatlant vásárolt a településen családtagjai nevére. Úgy tudják, a helyieknek azt mondta, lovardát akar építeni és gazdálkodni szeretne. Az ingatlanokat pedig egy helyi misszió segítségével vette meg.

„Mi elképzelhetetlennek tartjuk, hogy Hagyó Miklós valójában megtérjen, és itt gazdálkodjon. Továbbra is azt sejtjük, hogy úgymond az elszámoltatás hiánya miatt ő egy pénzmosásba, egy mentőakcióba kezdett, ami itt Szárazdon csúcsosodik ki valamilyen formában” – fejtette ki Bencze János, a Jobbik megyei elnöke.

A 250 lelkes településen a missziónak 50-60 tagja van. A helyiek azt mondják, félnek, ezért arcukat nem vállalták.

A falu polgármestere azt mondja, egy kutyakiállításon ismerkedett meg Hagyó Miklóssal. Elhívta Szárazdra, neki pedig megtetszett a környék. Nemrég azonban összevesztek, és kizárták a misszióból.

„Úgy látom, hogy sajnos neki ez a zűrzavarkeltés valahogy az életének a része. Nem tudom, mennyire akarja vagy nem akarja ezt, de mindenképpen eljött az a pillanat – néhány hónappal ezelőtt –, amikor mint közösség is azt mondtuk, hogy el kell határolódjunk, nem tehetjük ki magunkat annak, hogy állandóan békétlenséget és zűrzavart hoz a közösségünkbe” – mondta el Orbán Attila, Szárazd polgármestere.

Hagyó Miklóst telefonon értük el, az egykori szocialista képviselő elismerte, hogy felesége vásárolt ingatlanokat a településen, de az kikötötte, hogy nyilatkozatát nem mutathatjuk be a nézőknek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!