2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Horváth: Orbán háborút indított a budapestiek ellen

,

2017. június 7., szerda 21:00, frissítve: szerda 21:05

Nem ad több pénzt a hármas metró felújítására a kormány, a még hiányzó 37 milliárd forintot a fővárosnak kell előteremtenie. A főpolgármesterrel ezt a kormányülésen közölhették, Tarlós István nem nyilatkozott, de csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatót tart.

Az MSZP fővárosi képviselője szerint a háborút a miniszterelnök indította Budapest ellen, azzal, hogy Orbán Viktor az Atv.hu-nak azt mondta, a kormány nem ad pénzt a 3-as metró felújítására. A miniszterelnök  szerint ugyanis a szükséges forrás, 137 milliárd forint már megvan, ennyiből kell megcsinálni. Csakhogy korábban kiderült, hogy ez az összeg nem elég, majdnem 40 milliárd forint kellene még ahhoz, hogy elkészüljön a teljes beruházás.

„Akkor, amikor a budapestiek napi 20 milliárd forint adót fizetnek be, joggal várjuk el, hogy a megoldást is kapjuk meg, és hogyha negyvenévente urambocsá szükségünk van nyolc-kilenc napi adóbefizetésünkre, hogy fel tudjuk újítani a metrót, akkor Orbán Viktornak kutya kötelessége ezt visszaadni. Nem lophatják el tovább a budapestiek pénzét, ez jár Budapestnek” – fogalmazott Horváth Csaba.

A 3-as metró felújítása halaszthatatlan, a Metróért Egyesület szerint napról napra egyre veszélyesebb az utazás. A beruházást 137 milliárdos uniós forrásból finanszíroznák, a felújítás első üteme már ősszel megkezdődhet, a déli szakaszon elindulhat a munka, a középső és az északi szakasz felújítására azonban alacsonyabb árajánlatokat várnak.

A főpolgármester egy hete azt ígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy legyen elég pénz.

„Ha bárki alá tudja támasztani az árakat, és a bírálóbizottságok úgy látják, hogy át merik engedni az ajánlatokat, akkor a főváros ki fogja pótolni a forrásokat ebből. Jóllehet, más fejlesztések súlyos rovására, mert azt egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ezt a metrót nem újítjuk fel. Ha meg kell szakadnunk bele, akkor meg fogunk szakadni bele. Akár még karaktergyilkosságokkal is lehet kísérletezni, de sz*r ember lennék, ha nem arra törekednék, hogy mindenáron újítsuk fel. Mert ez a napi kommunikáción és politikai érdekeken túlmutató probléma, azt hiszem” – nyilatkozta korábban a főpolgármester.

Tarlós István csütörtökre rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a metróvonal ügyében.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!