2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Hiller: Orbán oktatási rendszerének lejárt az ideje

2017. augusztus 30., szerda 05:55, frissítve: szerda 10:08

Nem miniszterjelöltnek kérte fel Botka László, hanem arra, hogy koordinálja a választási felkészülést az oktatási és kulturális területeken – mondta Egyenesen című műsorunkban Hiller István. Az MSZP választmányi elnöke kifejtette, jelenleg az oktatás középpontjában a kormány akarata, az állam áll. A politikus arról is beszélt, az orbáni oktatási rendszer 50 ezer gyereket dobott ki az utcára.

Gyökeresen átalakítaná az orbáni oktatáspolitikát az MSZP. Több pénzt és nagyobb önállóságot ígérnek a tanároknak. Botka László azt is bejelentette, ha a szocialisták nyernek 2018-ban, akkor az Orbán-kormány jelenleg oktatásra fordított összegét az MSZP megduplázná a GDP 6 százalékára. Hiller Istvánt úgy mutatta be, hogy „volt oktatási miniszter, aki reményei szerint az is lesz”.

Az MSZP-s politikus Egyenesen című műsorunkban azt mondta, a kormányfőjelölt felkérése nem egy miniszteri tisztségre szólt, hanem arról, hogy a választásokra való felkészülésben az oktatási és kulturális ügyeket koordinálja. Hiller leszögezte, Botkának nincs árnyékkormánya, ebből következően nincs miniszter-jelölt sem: „olyan beszélgetések, sajtótájékoztatók viszont lesznek, amelyek azt mutatják be, hogy a kormányzóképesség az az oldalunkon megvan. Ez tartalmi és személyi felkészülést is jelent.”

Hiller elmondta, egy hete egyeztetett az MSZP kormányfőjelöltjével, és Botka László akkor arra kérte fel, hogy segítse a választási felkészülést. „Abban dolgozunk együtt, hogy kormányváltás legyen. (…) Az emberek meg tudjanak győződni arról, hogy ezekre érdemes bízni az országot, vagy nem” – jelentette ki a választmányi elnök.

Az egykori oktatási miniszter ismertette: a hatszázalékos GDP-ráfordítás, amelyet az oktatásnak szánnak, valamivel több, mint az EU-s átlag, amely 5-5,5 százalék körül van. „A szám nem úgy állt össze, hogy volt egy bizonyos szint, és ezt mi most megemeljük, hanem az elmúlt fél évtizedben jelentős elvonás történt. Ez részben annak a pótlása, de azon túl is hozzátétel.” Emlékeztetett, a szocialista kormányok alatt 5 százalék közelében volt a ráfordítás, innen a Fidesz alatt visszaesett 3,8-ra.

Az összeget a fölöslegesnek ítélt beruházások visszavonásából fedeznék a költségvetésben. Emellett Hiller szerint a kormány az elmúlt háromnegyed évtizedben nem használta ki jól az oktatási célú EU-s forrásokat. „Itt van például a nemrég bejelentett iskolafelújítási program. Önmagában ostoba ember, aki nem pártfogolja azt, hogy újítsuk fel az iskolákat” – vázolta az egykori miniszter, ám arra is emlékeztetett: 2010-ben a kormányváltás után a Fidesz leállította a szocialisták felújítási programját, amely kereteiben 128 milliárdot „hoztak el Brüsszelből”.

„Hát jó reggelt kívánok, hét év után sikerült felébredni, és egy újabb programot hirdetni. Semmi mást nem kellett volna tenni, mint az általunk kiharcolt, Brüsszelben akkreditált programot továbbvinni, és akkor nem a magyar költségvetési forrásból, hanem EU-s forrásból lehetne az egyébként támogatandó célt megvalósítani” – hívta fel a figyelmet Hiller.

Ugyanakkor a politikus kijelentette, jelenleg az oktatás középpontjában a kormány akarata, az állam áll: „ezért verték szét a tankönyvpiacot, vették el a pedagógusok szabadságát, nincs az igazgatónak semmi jogköre, és ezért állították fel a kevésbé boldog emlékezetű Klik-et, ami megbukott.”

Az intézményfenntartót az egykori miniszer azonnal a kormányváltás után megszüntetné, mivel szerinte „nem lehet egy budapesti irodából Zalaegerszegtől Nyírbátorig az osztályokat és a tanárokat igazgatni”. Az egész rendszer tévedés Hiller szerint, nemcsak a szervezés, hanem az irány is megkérdőjelezhetetlenül rossz és sikertelen. „A politikának ideig-óráig lehet ebben sikere, ez most letelt” – tette hozzá, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar oktatás színvonala az utóbbi hét évben minden felmérés szerint esett.

Hiller később azt is kijelentette: a hátrányos helyzetű térségekben a jelenlegi oktatási rendszer több mint 50 ezer gyereket dobott az utcára a 16 éves tankötelezettségi határral. „Ez egy közepes városnyi magyar ember!” – tette hozzá. A Fidesz azzal érvelt, hogy aki sokat bukott, azt erőszakkal ne tartsák 18 éves koráig az iskolában, „menjen el dolgozni”. A korábbi miniszter szerint ez „nem egyszerűen demagógia és a szakmai hozzáértés teljes hiánya, hanem ostobaság. Ezen az elven miért állnánk meg 16-nál? A problémásokat dobjuk ki már 14 évesen, de ott is vannak problémások, legyen 12! Nem erről szól ez a dolog. Minél inkább bent vagy az oktatási rendszerben, annál biztosabb, hogy szakmád lesz, diplomád, és meg tudsz élni. Ha pedig egy rendszer kibuktat, arra fogsz rászorulni, hogy a társadalom segítsen téged.”

Az informatikai és idegen nyelvi képzésekre is nagyobb figyelmet kellene fordítani a politikus szerint, mivel Európa nem tanult megy magyarul, így „érdemesebb nekünk megtanulni idegen nyelveket”. Pénzzel, és módszertannal kellene például fejleszteni az angol nyelv oktatást, és meghatározott idő után kötelező érettségi tárgy is lenne az angol nyelv az MSZP programjában.

A választási felkészülés, illetve az esetleges összefogás kapcsán arról is beszélt, hogy „minél hamarabb sikerül összeállítani azt a képletet, amely sok kormányváltó számára a megfelelő, annál biztosabb, hogy ennek siker lesz a vége”. Hozzátette, azért indulnak a választásokon, hogy megnyerjék azt.

A teljes beszélgetés:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!