2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével

Következik:

Vezércikk 04:00

Hiller: Nem kevesebbet, hanem többet akarunk

2015. november 30., hétfő 19:59, frissítve: hétfő 20:08

40-42 milliárd forintot csoportosítana át az MSZP a jövő évi költségvetés tartalékából a felsőoktatásban dolgozók béremelésére.

Hiller István hangsúlyozta: elfogadhatatlanak tartják, hogy a kormány úgy akarja végrehajtani a béremelést, hogy a felét az intézményeknek kell kigazdálkodniuk. A politikus arra is emlékeztetett, hogy a doktoranduszok ösztöndíjának növelése bérfeszültségekhez vezethet, ugyanis többet kapnának mint egy tanársegéd.

„Nem kevesebbet, hanem többet akarunk. Nemcsak a tanársegédeknek és a phd-ösztöndíjasoknak, hanem a teljes felsőoktatási szférának átfogó fizetésemelést akarunk. Nem saját bevételből kell ezt megvalósítani, hanem a központi költségvetésből. Ez kigazdálkodható. Az MSZP, hogy ez az átfogó béremelés 2016 szeptemberétől, az új tanévtől megvalósítható legyen, a szükséges törvénymódosítást meg fogja tenni” – jelentette ki az országgyűlési képviselő.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!