2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

High-tech körülmények között termesztették a kábítószert

A KR NNI munkatársai 2021 áprilisában foglalták le a 250 millió forint értékű kábítószert. Most a gyár is meglett, ahol a bűnbanda a marihuánát termesztette. Azonnal látszott, hogy a bűnözők nem sajnálták a pénzt a beruházásból.

  • High-tech körülmények között termesztették a kábítószert

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály V. Bűnüldözési Osztálya (Debrecen) büntetőeljárást folytat bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt három debreceni és három téglási lakossal – köztük egy nővel – szemben, letartóztatásuk mellett.

2021. április 15-én összehangolt rendőri akció keretében megtartott kutatások és szemle alkalmával összesen 80 kilogramm zöld színű kábítószergyanús növényi származékot (marihuána) és közel 3,3 kilogramm fehér kábítószergyanús port (amfetamin és kokain) foglaltak le a nyomozók, melynek a feketepiaci értéke összesen 250 millió forint.

 Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatal vagyonvisszaszerzési eljárást is indított a bűncselekményből eredő vagyon visszaszerzése érdekében; ennek keretében a bűnszervezet tagjaitól ezidáig több mint 130 millió forint értékű vagyonelem került biztosításra.

A gyanúsítottak elfogását követően sem állt meg a nyomozás, a továbbfolytatott felderítő és vizsgálati munkába bevonták a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztályának, illetve Elemző-Értékelő Osztályának munkatársait, akik az elkövetői körtől lefoglalt kommunkációs eszközök adattartalmát vizsgálták, valamint az elkövetők kapcsolatrendszerének elemzését végezték el.

A részletes nyomozati és kiterjedt elemző tevékenység eredményeképpen a nyomozók beazonosították a lefoglalt kábítószerek beszerzési forrását, egy kecskeméti zártkerti ingatlant, amely egy 2020-ban épült, könnyűszerkezetes csarnoképület. Az épületben kétszintes, professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszer útján távvezérelhető, több ezer marihuánanövény termesztésére és feldolgozására szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki, amelyet rendőri akció keretében 2021. május 21-én számoltak fel az NNI debreceni nyomozói a Készenléti Rendőrség műveleti egységeinek bevonásával. 

A beltéri, precíziós növénytermeléshez szükséges öntöző, világító és szellőztető berendezéseket távvezérléssel működtették, a növények fejlődését kiváló minőségű talajkeverékkel és tápoldatokkal segítették. A termeléshez szükséges nagymértékű villamosenergia fogyasztás leplezése érdekében a gépek, berendezések működtetéséhez szükséges áram biztosítására saját áramellátó rendszer alakítottak ki, amelyhez több tíz millió forint értékű generátorokot állítottak üzembe. A szintek közötti anyagmozgatás céljára külön liftrendszert építettek ki. 

A telephelyen folyó illegális tevékenység elfedése érdekében az ingatlant több méteres átláthatatlan kerítéssel vették körbe, és az ott tevékenykedő emberek részére huzamosabb tartózkodásra szolgáló épületrészt is kialakítottak. 

Az elsődleges becslések szerint a közel 300 millió forintos beruházással kialakított üzem távfelügyeletére csúcsminőségű kamerákat szereltek fel, és ezek segítségével tudták figyelemmel kísérni a telephelyen folyó tevékenységet. 

A telephelyen folytatott illegális tevékenység részletes rekonstruálása és az oda köthető személyek beazonosítása érdekében a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztálya – szakértők bevonásával – több napos helyszíni szemlét tartott, melynek során vákuumfóliázott, illetve ömlesztett formában több mint 65 kilogramm zöld, kábítószergyanús növényi anyagot (marihuána), 6 kilogramm szintetikus kábítószert és több mint 300 db már leszüretelt, feldolgozott állapotban lévő cannabis sativa növény gyökeres szármaradványait foglalták le. 

A rendőrségi akció idején az ingatlanon található másik csarnoképületében ugyanilyen kétszintes növénytermelő és -feldolgozó üzem kiépítése volt folyamatban, amelyhez a szükséges több millió forintos tartozékok egy részét már beépítették, más részüket még eredeti csomagolásában találták meg a nyomozók. 

A kendernövények termesztésére és feldolgozására szolgáló kecskeméti üzemet a nyomozás adatai szerint Vig Sándor és fia, Vig Roland budapesti lakosok alakították ki és működtették társaikkal. 

Az apa-fia páros tagjai jelenleg szökésben vannak, ellenük elfogatóparancsot adtak ki.

További képeket ide kattintva talál: HIGH-TECH KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TERMESZTETTÉK A KÁBÍTÓSZERT 

kép forrása: police.hu

police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!