Hét év elteltével nincs már jelentősége a Hagyó-szálnak
2017. július 9., vasárnap 12:36, frissítve: vasárnap 14:26
„Április óta új vezér igazgatja a Magyar Villamos Művek informatikai leánycégét. A neve Lazarovits Márk. Ő a 2000-es évek második felében egy nagypályás IT-cég, az időközben megszűnt Synergon Zrt. első embere volt. A Synergon akkoriban a BKV-val is üzletelt. A több százmilliós megbízásból sápot szedett az illetékes főpolgármester-helyettes, a szocialista Hagyó Miklós” – állította a BKV akkori vezetője, Balogh Zsolt.
„Én a Synergon Zrt. vezetőjét, akitől 2008 év folyamán állítólagosan pénzt vettem át, és akit, mint utóbb a nyomozati iratokból megtudtam, Lazarovits Márknak hívnak, nem ismerem” – reagált Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes.
Balogh Zsolt tovább színezte a történetet, amikor megemlítette, hogy a kenőpénzt egy Nokia mobiltelefon dobozába rejtve adta át Hagyó Miklósnak. A nokiás dobozt a Fidesz a 2010-es választások kampányában a korrupció jelképévé tette. Az már jóval kisebb nyilvánosságot kapott, hogy a nokiás doboz egyszerű mese volt. A nyomozók nem találtak bizonyítékot arra, hogy a Synergon lefizette Hagyó Miklóst. Közel nyolc év elteltével Lazarovits Márknak már magyarázkodnia sem kell az üzleti múltja miatt.
– A Hagyó úrral való kapcsolatát nem firtatták-e, amikor megtörtént a kinevezése?
– Nem firtatták, illetve nem volt kapcsolatom Hagyó úrral.
– Nem volt kapcsolat?
– Nem volt.
– És akkor a mai napig sincsen.
– Nem, soha életemben nem volt.
(Lazarovits Márk vezérigazgató, MVM Informatika)
Nem ő az egyetlen a szocialista időkből, akit szép csendben rehabilitált az Orbán-kormány. Május elején Kocsis István, az MVM, majd a BKV egykori vezérigazgatója bukkant fel a parlament díszpáholyában. Onnan hallgatta a paksi atomerőmű bővítéséért felelős miniszter eskütételét.
„Kocsis Istvánt személyesen én hívtam meg, mert 2007-ben Veres János szocialista pénzügyminiszter az MVM akkori vezérigazgatóját, Kocsis István kérte meg a Teller-, majd a Lévai-projekt kidolgozására, és elindítására, amelynek célja az új blokkokhoz vezető program előkészítése volt” – mondta Süli János tárca nélküli miniszter.
Kocsis István ellen évek óta büntetőeljárás folyik, vagyon elleni bűncselekménnyel, konkrétan hűtlen kezeléssel vádolják, az ügy az MVM-es időszakra nyúlik vissza. Az atomenergiát ellenző LMP társelnöke a paksi bővítésnél is számít pénzügyi visszaélésekre.
„ Akik arra szorulnak, hogy az oligarchabázisukat folyamatosan etessék, azok szeretik az ilyen nagy átláthatatlan cégeket és a nagy átláthatatlan projekteket” – nyilatkozta Szél Bernadett.
A paksi atomerőművet orosz hitelből korszerűsíti az Orbán-kormány.