2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Helsinki Bizottság: Ha elutasítjuk, a küldetésünket tagadnánk meg

2016. szeptember 30., péntek 11:41

Az érvénytelen szavazásra buzdító kampány miatt kilépett a Magyar Helsinki Bizottságból Mészáros István László ügyvéd.

A volt szabad demokrata képviselő, aki a Hit Gyülekezetének is tagja, indoklásában végezetes szereptévesztésnek nevezi a bizottság szerepvállalását, és azt írja: „egy elvileg független, civil jogvédő szervezet ezzel a kampánnyal a pártpolitika mezejére lépett”. A Helsinki Bizottság úgy reagált, ha a menekültek megsegítését elutasítanák, akkor a saját küldetésüket tagadnák meg.

„Valljuk azt, hogy itt olyan nézetkülönbség jött létre, amely alapvetően a bizottság küldetésével kapcsolatos. Egyébként az egyesületi tagoknak a legjelentősebb része teljes mellszélességgel áll ki a Helsinki Bizottság jelenlegi munkája mellett is, tehát nagyon egyértelmű visszajelzéseket kaptunk számos bizottsági tagtól, aki eddig is elég aktívan részt vett a menekültekkel kapcsolatos munkánkban” – mondta Magyarország élőben című műsorunkban a szervet társelnöke.

Tekintse meg a Pardavi Mártával készült teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!