2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hazudott a kötvényeket áruló cég?

2017. július 4., kedd 10:16

Valótlan adatokat közölhetett az áprilisban kirabolt, letelepedési kötvényeket forgalmazó Arton Capital tavalyi bevételéről.

Ezt a Magyar Nemzet tudta meg. Csak idén már 87 tehetős külföldi vásárolt a cégen keresztül kötvényt.

A lap úgy számol, hogy a vállalkozás átszámítva 18 és fél millió forintot kér az ügyintézésért, így a forgalma 2017-ben elérhette az 1,6 milliárd forintot is. A társaság hivatalos beszámolója szerint tavaly mindössze 247 millió forint volt a nettó árbevétele. A bevándorlási hivatal adatai szerint viszont 2016-ban 172 ügyfele volt a cégnek, ami után feltehetően közel 3,2 milliárd forintos bevétele keletkezett csak a szolgáltatási díjból.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!