Hatalmas kár érte a Gyermekrák Alapítványt

Hirtv.hu, 2017. június 16., péntek 12:15, frissítve: péntek 12:26
A három és fél éves vizsgálatot követően a hatóságok megállapították, hogy egyetlen forintot sem költött el szabálytalanul a Gyermekrák Alapítvány. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásukban hangsúlyozzák, több mint félmilliárd forinttal csökkent a hozzájuk beérkezett „1 százalékos” adófelajánlások nagysága az alapítványt ért sorozatos támadások, gyanúsítások miatt.

A Gyermekrák Alapítvány ügyében folyt eljárások befejeztével a hatóságok azt állapították meg, hogy egyetlen forintot sem használtak fel szabálytalanul. A BRFK egy közel egyéves határozata azt rögzíti, hogy a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, valamint az eljárás folytatásától sem várhatóak eredmények, ezért a nyomozást megszüntették.

A BRFK-határozat szó szerint idézve:

A nyomozás során a vagyonkezelői kötelességek megszegése, valamint az ennek következtében létrejött vagyoni hátrány megállapítása nem volt lehetséges. Az eljárás során felmerült további adatok ellenőrzése, melyek bűncselekmény gyanúját kelthették, megtörtént, a szükséges nyomozati cselekményeket hatóságunk széleskörűen elvégezte, azonban a rendelkezésre álló adatok szerint bűncselekmény egyetlen esetben sem állapítható meg, és további olyan nyomozati cselekmény sem, mely a nyomozást előrevinné, ezért ezen tényállások esetében is a nyomozás megszüntetése indokolt.

Az alapítvány akkor került a középpontba, amikor 2013 végén az Index „Saját mentőben kerüli a dúgót” címmel megjelentetett egy cikket, amelyben az volt olvasható, hogy a Gyermekrák Alapítvány Gyermekmentő feliratú Mercedesét reggelente Balogh István, az alapítvány elnöke az otthona és a belváros közötti táv megtételére használja Budapesten. Noha a portál (állításuk szerint) többször is a tanúja volt, hogy Balogh az adományokból vásárolt, személyautós kivitelű betegszállítóval jár munkába a VIII. kerületbe (A Gyermekrák Alapítvány a Rákóczi tér 10-es szám alatt működik – a szerk.), az alapítvány elnöke akkor hangsúlyozta, hogy a betegszállítót néha „közérdekű ügyintézésre” is igénybe veszik, de magáncélra soha nem használják.

A cikk és egy jobbikos képviselő feljelentését követően megindult a sajtóhadjárat az alapítvány ellen, ezt maga a Gyermekrák Alapítvány írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában. „Végső üzenete az volt, hogy Balogh István, az alapítvány kuratóriumának elnöke tulajdonképpen saját céljaira elsikkasztja, ellopja a beteg gyermekek megsegítésére adományozott pénzek jelentős részét, és ebből ő maga és családja gazdagodik kiemelkedő módon, vagyis az alapítvány csak a támogatások töredékét juttatja el a rászorulóknak” – hangsúlyozzák.

A 2013 decemberében megjelent indexes és az azt követő, más médiumokban leközölt cikkek hatására úgy számoltak, hogy a személyi jövedelemadó felajánlásokból ötszázötven-millió forinttal kevesebb összegű támogatáshoz jutott hozzá az alapítvány az elmúlt években, mint amennyire a 2014. évet megelőző másfél évtized tendenciái alapján számíthatott. Hozzáteszik még: egyetlen év alatt százötven-millió forintnyi összegtől estek el az említett felajánlásokból származó adományok csökkenése miatt.

A történtek ellenére ugyanúgy segítenek a daganatos gyermekeken, ahogy azt tették az elmúlt két évtizedben. Számos gyerek mindennapjait könnyítették meg: voltak, akiknek parókát adományoztak, másoknak a védőoltásait fizették ki, illetve orvosi eszközökkel is segítik a családokat. A kórházaknak is rendszeresen adományoznak: karácsonykor például 101 millió forinttal segítették a Heim Pál Gyermekkórházat, illetve korábban a miskolci kórháznak is vásároltak egy több tízmilliós röntgengépet.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés