2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Három hónappal a választások előtt vágott pofán minket a Fidesz”

Hír TV

2018. január 6., szombat 09:37, frissítve: szombat 09:52

A Jobbik és az Együtt után az LMP is az Alkotmánybírósághoz fordul a pártra kiszabott ÁSZ-büntetés miatt – mondta Newsroom című műsorunkban a párt szóvivője. Kanász-Nagy Máté szerint nem tudni, hogy mi alapján rótta ki a büntetést az Állami Számvevőszék, és fellebbezési lehetőségük sincs. A politikus szerint a Fidesz módszere pártállami időket idéz, és el akarja lehetetleníteni az ellenzéki pártokat a választások előtt.

„Normális, demokratikus viszonyok között mehetnénk a bíróságra, ám az Állami Számvevőszék döntésével szemben nincs lehetőség fellebbezni. Ezt elvették, kivették a törvényből. Ezért is jelentettük be, miszerint az Alkotmánybírósághoz fogunk fordulni, hogy a fellebbezés jogát megadják nekünk is, és a bíróságon bizonyíthassuk az igazunkat, mert bár megküldtük az Állami Számvevőszéknek a részletes véleményezésünket, amelyben tételesen cáfoltuk a megállapításait, azért nem vagyunk naivak: itt direkt pártállami eszközökkel akarnak kierőszakolni egy büntetést. A Fidesz, a kormánypártok akarnak minket pofon vágni a választások előtt három hónappal” – fejtette ki a szóvivő.

Tekintse meg a teljes interjút!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!