2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Három és fél perc alatt átment a reklámadó emelése

2017. május 9., kedd 18:59, frissítve: kedd 20:44

Kósa Lajos legújabb módosítása 7,5 százalékra emeli a közteher mértékét. Rövid időn belül ez már a harmadik módosítás, az iparági szereplőkkel eddig egyszer sem egyeztettek.

A parlament gazdasági bizottságában folytatták le a reklámadóról szóló törvény részletes vitáját. Mindössze 3 és fél percig tartott. Kósa Lajos módosítása arról, hogy az adó mértékét 7,5 százalékra növeljék, simán átment a kormánypárti többségen.

Az érintett szereplők azt mondták, gyakorlatilag egy egész iparágat tönkretehet a Fidesz ezzel a törvénnyel úgy, hogy az érintetteket meg sem kérdezték. Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke ezzel kapcsolatban semmilyen információt nem volt hajlandó elárulni.

– Mi az oka, hogy harmadszorra változtatják meg, és az iparági szereplőkkel még nem egyeztettek?
– Próbáljuk az adó mértékét úgy megállapítani, hogy elfogadható terhelést jelentsen az iparág szereplőinek, és közben a költségvetés számára se jelentsen olyan kiesést, amely elviselhetetlenné válna.
– És erről megkérdezik őket?
– A benyújtót kérdezzék meg. Kósa Lajos indítványáról döntött ma a bizottság.

Kérdeztük Kósa Lajost is, de azt mondta, ő sem egyeztetett a piaci szereplőkkel, szerinte viszont a minisztérium megtette.

– Az iparági szereplők azt kifogásolták, hogy érdemi egyeztetés nem volt. Mi várható a törvénytervezettel kapcsolatban?
– Hát el fogjuk fogadni.
– Feltételeztem, közel kétharmaddal. Lesz-e egyeztetés az iparági szereplőkkel, vagy ami le van írva, az úgy marad?
– Az iparági szereplőkkel a tárcák egyeztettek. Az tudom, hogy megtörtént. Mi csak a százalékot módosítottuk – mondta a nagyobbik kormányzópárt frakcióvezetője.

A Magyar Reklámszövetség elnöke a Hír TV-nek cáfolt, hogy őket bárki kereste volna. Az adóról pedig azt mondta: a kormány azzal tenné a legjobbat, ha eltörölné azt.

„Ha már nem bántjuk a tartalomszolgáltatókat, akik fizetnek taót, áfát, több ezer embert foglalkoztatnak, szemben a globális szereplőkkel, akkor a legfontosabb cél az lenne, hogy a reklámadót azonnal vezessük ki, és hozzunk olyan segítséget, ami valós segítséget nyújt az iparág szereplői számára” – nyilatkozta Urbán Zsolt.

A reklámszövetség elnöke hangsúlyozta, ha elfogadják a törvényt, akkor a magyar cégek komoly versenyhátrányba kerülnek a hasonló szolgáltatást nyújtó európai cégekkel szemben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!