2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Hamarabb kaphat új hidat Budapest, mint hogy a régieket felújítanák

2016. március 27., vasárnap 13:44

Csak a Lánchíd felújítása után kerülhet sor a Petőfi híd rekonstrukciójára. A szakemberek már 2010-ben azt mondták, hogy két éven belül fel kell újítani az építményt. A Petőfi híd acélszerkezete erősen korrodálódik, az építményről nemrégiben betonelemek estek az alsó rakpartra.

Messziről még ma is jól mutat a Petőfi híd, közelről már nem annyira. Szétrepedt hídkorlát, rozsdás szerkezet és málló festék. Az acélszerkezet korrózióvédelmét húsz évre tervezték, mára azonban több mint harminc éves. A hídról nemrégiben betonelemek estek az alsó rakpartra.

„Az ilyen korróziós problémák nem lineárisan nőnek, hanem inkább gyorsulóan, tehát az idővel gyorsulóan, és hát nem lehet előre látni. A Margit hídnál is volt olyan, hogy az útpálya beszakadt annak idején” – emlékeztetett Farkas György egyetemi tanár.

De nem csak a Petőfi híddal vannak gondok. A szakember szerint a Lánchíd felújítása sem halogatható tovább. A Margit hidat 2012-ben közel 30 milliárdból újították fel, most ennél is több pénzre lenne szükség.

„Ez is pillanatnyilag jó ötletnek látszik, mindennél úgy csinálni, mintha az utóbbi öt évben romlott volna el. Tudjuk, hogy a hévek is öt év alatt lettek 50 évesek, csak hát az a helyzet, hogy a műszaki kérdések átható közömbösséget tanúsítanak a liberalizmussal szemben” – fogalmazott Tarlós István főpolgármester.

A Lánchíd felújítását hamarosan megkezdi a főváros, a Petőfi hídra utána kerülhet sor.

A mérnök azt mondja, átfogó hídfelújítási program 1977-ben indult utoljára Magyarországon, akkor is azért, mert leszakadt egy bécsi híd. „Minél előbb elvégzik időben a javítást, ez az összeg annál kisebb, tehát nem jó politika az, hogy halasztjuk, halasztjuk, aztán majd lesz pénz. Évtizedes tapasztalat alapján a hidakra körülbelül az értékük 2 százalékát minden évben rá kellene fordítani, ebben mindenféle benne van: a vizsgálat, a mosás és egyéb, ez nem tűnik nagy számnak” – húzta alá Tóth Ernő mérnök.

A teljes magyarországi hídállomány 2500 milliárd forintot ér, ennek két százaléka már hatalmas összeg lenne. A szakemberek azt mondják, ha Budapest elnyeri a 2024-es olimpia rendezési jogát, a Csepel-sziget mellett szükség lenne egy új hídra is. Így az is elképzelhető, hogy hamarabb kap új hidat a főváros, minthogy felújítaná a több évtizedes, rozsdásodó építményeit.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!