2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Hallgatás a zaklatási botrányban

Még nem tudni, hogy tovább taníthat-e Gothár Péter a Színház és Filmművészeti Egyetemen. A zaklatási botrányba keveredett rendező az egyetemen is tanít, ahol saját maga ellen kért vizsgálatot. Az intézmény kérdésünkre azt közölte, a vizsgálat lezárultáig nem nyilatkoznak, de állításuk szerint diákok nem tettek panaszt zaklatás miatt. A Katona József Színház vezetése továbbra sem válaszol arra a kérdésre, hogy mióta tudtak a zaklatási ügyről, és hány érintett van.

  • Hallgatás a zaklatási botrányban

Még mindig nem tisztázta a Katona József Színház a zaklatási ügy ellentmondásait. A színház közleményében több érintettről ír, míg Gothár Péter rendező szintén közleményében egy nőtől kért bocsánatot az egy évvel korábbi eset miatt. Szerettük volna megkérdezni a színháztól, hogy hány esetről tudnak, és egy évvel alatt miért nem tettek lépéseket, de nem kaptunk választ.

Mivel önkormányzati intézményről van szó, kerestük a kultúráért felelős DK-s főpolgármester-helyettest is, de ő sem akart nyilatkozni híradónknak.

Gy. Németh Erzsébet korábban a hvg.hu-nak adott egy rövid interjút, amelyben azt mondta, a Katona József Színház példaértékűn kezelte az ügyet. Állítása szerint Karácsony Gergely minden intézménynek és fővárosi cégnek utasítást adott, mely szerint az ilyen esetekre meg kell alkotniuk a saját belső eljárásrendjüket. Azt is elmondta, nem tartja szükségesnek, hogy a főváros vizsgálatot kezdeményezzen.

Addig nem lesz rend a színházi szakmában, amíg nem lesz rend a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

- ezt a Thália Színház vezetője mondta a Hír Tv Szabadfogás című műsorában. Kálomista Gábor szerint ugyanis a Katona József Színházban napvilágra került zaklatási botrány gyökere az egyetem.

Kerestük a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is, hogy megkérdezzük, taníthat-e a továbbiakban Gothár Péter az intézményben, és mi lesz a jelenlegi osztályával. Válaszukban nem mondtak a korábbi rövid közleményüknél többet, amely szerint vizsgálat indult, annak lezárultáig nem adnak tájékoztatást. Annyit azonban közöltek, hogy a rendezővel kapcsolatban a diákok részéről eddig nem érkezett panasz.

Az Origo hívta fel a figyelmet arra, hogyan nyilatkozott nemrég a Katona József Színház igazgatója a diákjaikat zaklató tanárokról. Máté Gábor arról beszélt, „még középiskolában is előfordul, hogy a tanár megvárja, míg a diákja eléri a nagykorúságot, majd összeházasodnak”.

Majd azt mondta, „elképzelhető, hogy ezek mögött ott lapul valamilyen intellektuális kielégülés is”.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!