2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hadrendbe álltak a honvédség új kiképző repülői

2017. március 24., péntek 21:49, frissítve: péntek 22:37

Korszerű repülőgépekkel és szimulátorral bővült a szolnoki helikopterbázis. A négy új gépet nettó 363 millió forintért szerezte be a honvédség. A kiképzésen túl felderítésre, határvédelemre is használják majd őket.

Katonai parádéval fogadták a Magyar Honvédség új kiképző repülőgépeit Szolnokon. A cseh gyártmányú Zlín 242-esek váltják fel az eddig használt Jak–52 típusú gépeket, amelyekkel már több baleset is történt Magyarországon.

„A technológia ilyen gyorsan változik, ezért aztán ma már, akik ilyen gépekkel repülnek, mint a Zlín 242-es, azok pedig rácsodálkoznak arra valóban, hogy a Jak–52-sel is lehetett még repülni. De a baleset 2003-ban és aztán 2015 nyarán, amikor majdnem két pilótánk bennégett a Jak–52-ben kiképzés során, azt erősítette meg bennünk, azt a szándékot, hogy igenis, modernizációra van szükség” – jelentette ki az eseményen Simicskó István honvédelmi miniszter.

A négy új gépet nettó 363 millió forintért szerezte be a honvédség. Alkalmasak a kiképzésen kívül felderítésre, határvédelemre, futárfeladatok ellátására is.

„Ez nekünk egy akkora lépés, amit azt lehet mondani, hogy az elmúlt húsz-harminc évben nem történt. ’93-ban érkeztek be a Jak–52-es repülőgépek, amik már akkor egy kicsit a kornak egy meghaladott technikáját tükrözték, ezek a gépek viszont a lehető legmodernebb gépek a legköltséghatékonyabbak, a lehető legolcsóbban lehet velük repülni, tehát a fajlagos repülési óradíjuk ezeknek nagyon alacsony, ugyanakkor az általuk nyújtott képesség meg a lehető legmagasabb” – emelte ki Koller József ezredes, a Szolnok Helikopterbázis parancsnoka.

A régióban egyedülálló szimulátort is hadrendbe állítottak Szolnokon. A másfél milliárdos kiképzőrendszeren az előretolt repülésirányító katonák gyakorolhatnak komplex harcászati helyzeteket.

„Én büszke vagyok arra, hogy a magyar katonáink ilyen felkészültségre tettek szert ilyen rövid idő alatt, és azt tudják használni is. A szimulátor, amelyet az amerikai barátainktól kaptunk, nagyon nagy segítség – és egyedülálló képességre tettünk szert egyébként, és nyilván különböző veszélyes műveletekben, övezetekben magyar katonáink helyt állnak, de ilyen felkészültséggel még inkább helyt fognak állni” – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

A JTAC szimulátor lehetőséget biztosít a regionális partnerek kiképzésére is, erősítve a Közép-európai Védelmi Együttműködést.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!