2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Hongkongban bejegyzett cége is van Habony Árpádnak

Hír TV

2017. december 13., szerda 17:53, frissítve: szerda 17:59

– Miniszter úr, volt-e bármilyen személyes haszna a letelepedési kötvényekből? Nagyon sok ellenzéki kérdés vonatkozott erre, és érdemi választ, azt mondták, hogy nem kaptak.
– Szerintem kaptak érdemi választ, mert egyértelművé tettem, hogy nem volt.

Hétfői parlamenti meghallgatásán az ellenzéki pártok és a Hír TV kérdésére is tagadta a propagandaminiszter, hogy haszna származott volna a letelepedési kötények értékesítéséből. Szerdán a Direkt36 internetes portál írt arról, hogy Rogán Antal barátjának, Habony Árpádnak hongkongi cége ugyanoda van bejegyezve, ahol a kínai letelepedési kötvényekkel üzletelnek. Az oknyomozó portál úgy tudja, a miniszterelnöki tanácsadó 2015-ben szállt be a társaságba, azóta is ő az egyetlen részvényese és igazgatója is. A cégnek nincs honlapja, az éves beszámolókból pedig nem derülnek ki pénzügyi adatok. A portál értesülései szerint a cég kötődik ahhoz a kínai üzleti körhöz, amely az idén felfüggesztett letelepedési kötvényprogram egyik legnagyobb nyertese volt.

A Demokratikus Koalíció a letelepedési kötvényt az Orbán Viktor vezette bűnszervezet leginkább átláthatatlan projektjének tartja. „Orbán Viktor és köre súlyosan gazdagodik offshore cégek által, és ez egy olyan párttól, amely elvileg háborút hirdetett az offshore cégek ellen – ez volt a Fidesz valamikor –, ez különösen felháborító. A másik probléma, hogy Orbán Viktor azzal szokta döngetni a mellét, hogy nem engedi a bevándorlást Magyarországra, ehhez képest saját bevallásuk szerint eddig 20 ezer embernek adtak letelepedési lehetőséget Magyarországon és ezáltal az Európai Unióban” – nyilatkozta Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

Budai Gyula igen személyre szabott választ adott a témában kérdező újságírónak, érdemi információ nélkül. „Kedves Balázs, hétfőn, az igazságügyi bizottság ülésén másfél órán keresztül hallgatták meg Rogán Antalt ebben a kérdésben. A bizottság ülésén az RTL Klub is jelen volt, az ellenzéki képviselők ebben a témakörben minden kérdést föltettek, amit föl akartak tenni. Én azt kérem, hogy használják az ott készült felvételeket” – fogalmazott.

A szocialisták szerint az átláthatóság kikényszerítése és a nemzetbiztonsági kockázat csökkentése mellett a kötvények gazdasági kárát különadóval kellene csökkenteni.

„Jöjjenek be ezek a cégek a gazdasági bizottság elé, számoljanak be a munkájukról, számoljanak el a munkájukkal, majd a bevételüknek a 75 százalékát különadóként tegyék vissza a közösbe. Itt schengeni állampolgárságot árultak, schengeni letelepedési engedélyt árultak embereknek, igazából 300 ezer euróért” – nyilatkozta Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

 

A Jobbik a Soros-terv elutasításáról szóló parlamenti határozatba foglalta volna bele a letelepedési kötvények tilalmát. A kormánypárt ezt elutasította arra hivatkozva, hogy a letelepedési kötvényekkel nem foglalkozik az EP határozata, így ez a módosító indítvány nem függ össze az országgyűlési határozattal.

„Nyugat-európai országokban nem találunk olyan letelepedési kötvénykonstrukciót, amely akár csak hasonló lenne ehhez, ugyanakkor az offshore cégek igénybevételével egy egyértelmű korrupciós mechanizmus rajzolódik ki, amelyet aljas módon tulajdonképpen a parlament egyik bizottságának igénybevételével próbált legalizálni a Fidesz” – jegyezte meg Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő.

A hivatalos adatok szerint 19 855 ember juthatott uniós letelepedési engedélyhez a magyar konstrukción keresztül.

Habony Árpád cége közleményben úgy reagált: a vállalkozás, valamint a letelepedési kötvények közvetítőinek címe és működési helye nem azonos. Azt írják: az ő tevékenységük nem kapcsolódik sem a magyar államhoz, sem a letelepedési kötvények közvetítőihez.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!