2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Ha Áder aláírja, a Jobbik eljárást kezdeményez

,

2017. június 29., csütörtök 11:55, frissítve: csütörtök 14:34

Megfosztási eljárást kezdeményez az államfővel szemben a Jobbik, ha Áder János aláírja a plakáttörvényt. Ezt Vona Gábor pártelnök jelentette be Egyenesen című műsorunkban.

A köztársasági elnök ebben az esetben akkor veszíti el a tisztségét, ha az országgyűlési képviselők kétharmada támogatja a kezdeményezést. Vona Gábor szerint több sebből is vérzik az az eljárás, ahogy a kormánytöbbség megszavazta a plakáttörvény, ezért ha Áder János aláírja, akkor asszisztál egy alkotmánysértéshez, így indokolt a megfosztási eljárás kezdeményezése – mondta a Jobbik elnöke.

„Még nem fordult elő a rendszerváltás óta, hogy egy köztársasági elnök sorsáról az Országgyűlés döntsön, de meg fogom tenni, mert nyílt alkotmánysértést követett el az Országgyűlés, illetve a fideszes többsége azzal, hogy egy kétharmados törvényt feles törvényként fogadtatott el. Ráadásul az a törvény, amelyet Áder János visszaküldött, már nem is az, átalakult egy hét alatt” – mondta a Hír TV-ben a Jobbik elnöke.

Az MSZP egyelőre nem foglalkozik a Jobbik kezdeményezésével

A szocialisták országgyűlési képviselője a Hír TV kérdésére azt mondta: arra készülnek, hogy alkotmánybírósági normakontrollra küldjék a plakáttörvényt, ha Áder János aláírja. Szakács László szerint csak ezután fognak dönteni arról, hogy asszisztálnak-e a megfosztási eljáráshoz.

„Mi támogatni fogjuk azt, hogy az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollt végezzen, természetesen a saját véleményünket is megpróbáljuk érvényesíteni. Kíváncsiak vagyunk, hogy a Jobbik támogatja-e, minden további lépés ettől függ” – fogalmazott Szakács László.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!