2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Gyurcsány felvételi nélkül került be a közgázra + Videó

Felvételi nélkül került be a Pécsi Egyetem közgazdasági karára Gyurcsány Ferenc. Ezt a volt kormányfő maga árulta el még tíz éve egy lapinterjúban. A cikket most a Heti Válasz találta meg és idézte újra. Gyurcsány akkor azt nyilatkozta, hogy a pártállami rendszer művelődésügyi minisztere, Köpeczi Béla engedélyezte neki, hogy felvételi nélkül kerüljön át a tanárképzőről a közgazdasági egyetemre. Közben a főiskola egyik volt tanára azt állítja, nála soha nem vizsgázott az akkor már KISZ-titkár Gyurcsány.

„Kertészettől kisállattenyésztésen át takarmányozásig sok mindent tanultunk” – bő egy hónapja még így emlékezett Gyurcsány Ferenc a főiskolás éveire. A pécsi tanárképző főiskola nyugdíjas állattenyésztéstan-tanára viszont nem emlékszik az egykori hallgatóra.

Bogáthy András azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy 1984 előtt a biológia–technika szakos hallgatók nem kerülhették ki őt a pécsi főiskolán. Mint mondta: akkor vizsgáztatnia kellett volna Gyurcsányt: „kellett volna mindjárt másodéves korában általános állattenyésztéstanból, genetikából vizsgázni, aztán utána takarmányozástanból. Harmadévben kisállattenyésztés-tanból… és később pedig nagyállattenyésztés-tanból”.


Gyurcsány elvileg nem államvizsgázhatott volna ezek nélkül a tárgyak nélkül. A volt kormányfőt ekkor már KISZ-titkárrá választották. Gyurcsány a Mozgó Világnak adott 2003-as interjújában beszélt arról is, hogy került át tanári diploma és felvételi nélkül a közgazdasági karra 1984-ben.

Mint fogalmazott: „Úgy terveztem egyébként, hogy közben még más egyetemeket is elvégzek, párhuzamosan akartam járni a műegyetemre, az építészkarra és a közgázra. Jelentkeztem is, csak nem engedtek egyszerre két helyre járni, jó Köpeczi Béla miniszter utasította el a kérvényemet. Végül azt engedte meg, hogy negyedéves főiskolai hallgatóként úgy jelentkezzem a közgázra, mintha már diplomás lennék, hogy másoddiplomásnak számítsak, ne kelljen felvételiznem, pedig a diplomát csak júniusban szereztem meg.”

A szokatlan előmenetel miatt a Hír Televízió kereste a Pécsi Tudományegyetemet is. Az intézmény szóvivője azonban az újabb információkkal kapcsolatban csak annyit mondott, hogy addig nem nyilatkoznak, amíg a Gyurcsány Ferenc plágiumgyanús szakdolgozata miatt felállt vizsgálóbizottság el nem készíti a jelentését.

Plágiumgyanú

Az egykori pécsi KISZ-titkár felsőoktatási tanulmányai az után kerültek a figyelem középpontjába, miután a Hír Televízió Célpont című műsora kiderítette: Gyurcsány első szakdolgozatának címe és bírálata megegyezik korábbi sógorának diplomamunkájával.

Ezt követően Facebook-bejegyzésében Gyurcsány azt állította, 1984-ben azért ezt a témát választotta, mert akkori felesége szüleinek balatonfüredi családi házában sok anyagot talált a környék szőlészetéről és borászatáról. Az exsógor ugyanakkor a Célpontnak már másnap hazugságnak titulálta a volt kormányfő állítását. A Hír TV április 29-én  azt mutatta be: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat majdnem minden ponton egyezik volt sógoráéval.

Gyurcsány Ferenc múlt hét csütörtökön azt mondta, hamarosan nyilatkozik, miután kiderült: a Pécsi Egyetemen megtalálták volt sógora szakdolgozatát. A volt kormányfő ezt azóta sem kommentálta, pedig korábban azzal védekezett: Rozs Szabolcs értekezését valaki az ő ellopott dolgozata alapján, utólag állította össze.

A pártelnök azt sem cáfolta, hogy KISZ-titkárként felmentést kapott a tanítási gyakorlat alól. A Hír TV Célpont című műsorának a kijelölt pécsi iskola volt igazgatója azt mondta: Gyurcsány nem teljesítette a penzumot.

A Magyar Nemzet a héten a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írta: saját párttársa diplomáztatta le a volt kormányfőt, aki az MSZMP egyik jegyzőkönyvének tanúsága szerint „a mozgalmi munkában megtalálta személyisége kiteljesedésének lehetőségeit”. Klinghammer István akadémikus, az ELTE korábbi rektora az üggyel kapcsolatban úgy reagált: nem elfogadható Gyurcsány Ferenctől az, hogy nem emlékszik a diplomaszerzés részleteire.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!