2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

Gyurcsány, a keresztapa

Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztőjének a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikája.

  • Gyurcsány, a keresztapa

Elképesztő, milyen intenzitással és milyen gátlástalanul gyűri maga alá Gyurcsány Ferenc a teljes hazai ellenzéket. Elképesztő, mert továbbra sincs semmilyen érdemi mondandója a zsigeri Orbán-fóbián kívül. Ugyanakkor gátlástalan, mert előszeretettel válogat mumusként kezelt ellenfele bevált eszköztárából, de egyáltalán nem válogatós az aljasabbnál aljasabb módszerekben, ha állítólagos szövetségeseit kell sarokba szorítani.

Ha nem a hazánkról lenne szó, jót mulattunk volna már az évértékelő beszédnek titulált ripacskodásán is. Most azonban szintet lépett, amikor konzultációt hirdetett az ellenzéki összefogás szükségességéről. Olyan lett ez is persze, mint a kínai koppintott Adidos cipő. Próbál hasonlítani, de nem nemzeti, mert a fél ország véleménye eleve nem érdekli. Kerüli is a nemzeti jelzőt, mint ördög a tömjénfüstöt.

És inkább adatbázis-építésnek tűnik, mivel maga Gyurcsány is azt tartotta még nemrég, hogy nincs semmi értelme azon vekengeni, hány lista lesz majd 2022-ben. Mindenesetre az megnyugtató, hogy az önmagát legeurópaibbnak tekintő politikus mára úgy véli, politikáját az emberek véleményére kell alapoznia. Amikor Orbán Viktor mondja ugyanezt, akkor persze az alapértékeket semmibe vevő, Európa-ellenes populistának bélyegzi őt. De legalább választói ráébredhetnek, hogy pontosan ugyanennyire lehet komolyan venni az oktatásról és az egészségügyről elrikácsolt lózungjait is.

A legdrámaibb mégis az, ahogyan megkezdte a tisztogatást az ellenzéki oldalon. Az MSZP-ben a rég bevált maffiamódszert alkalmazza, és keresztapaként kivásárolja mindazokat, akik hajlandók őt elfogadni legfőbb vezetőnek. Erre szolgált példával a két polgármester, ­Szaniszló Sándor és Kiss László, amikor átigazoltak a DK-ba. A szocialisták végső stádiumú agóniáját mutatja, hogy elnökük, Tóth Bertalan erre annyit tudott mondani, hogy komoly csalódást okozott a két dezertőr, majd sok sikert kívánt a munkájukhoz.

Úgy tűnik, minden mindegy már a baloldalon. A Jobbikban viszont az elnökség közé gurította a viszály almáját, és az állítólag hátba szúrt Jakab Péter statisztálása közben eltávolít mindenkit, aki gátja lehet a párt leigázásának. Az első fecske a budapesti elnök, Bencsik János, aki kilépése indokául azt hozta fel, hogy Jakab bosszú hadjáratot hirdetett mindazok ellen, akik nem őt támogatták az elnökválasztáson. Az a Jakab, aki, miután sutba vágta a nemzeti gondolatot, hibátlanul mondja föl Gyurcsányné egyenlő bérekről, egyenlő nyugdíjakról szóló demagóg brüsszeli maszlagját a magyar parlamentben. Úgy tűnik, már a munkamegosztás is megvan az összefércelt szélsőbal és szélsőjobb között.

Nyilván ez lesz a módszer a még szóba jöhető párt miniatűrök esetében is. A lehet zöld a politika, a kimutathatatlan Párbeszéd vagy a Momentum politikusai vagy behódolnak Gyurcsánynak, vagy eltűnnek a süllyesztőben.

Kár szépíteni, a szemünk előtt zajló szervezkedés arra irányul, hogy a posztkommunisták ismét lenyúlhassák mindazt az értéket, amit az elmúlt tíz évben Magyarország létrehozott. A rendszerváltás után immár harmadszor. Mivel jól láthatóan a pártpolitikusoktól nem lehet várni, hogy ellenállnak ennek a kísérletnek és kísértésnek, a nemzeti oldal iránti gyűlölet koronavírusával megfertőzött honfitársaink gyógyulását kell segítenünk.

Otthon, a munkahelyen, a piacon vagy a virtuális térben kell meggyőzni minél többeket arról, hogy semmilyen formában sincs szüksége a hazának a Feri által diktált elvtelen, rosszindulattal átitatott, nemzetietlen érdekszövetségre. Gondoljunk bele, mi marad az országból, ha az egész az MSZP és a Jobbik sorsára jut?!

Magyar Nemzet

 

Kapcsolódó anyagok:

Magyar Nemzet: Gyurcsányék kifosztják az MSZP-t

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!