2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Gyűjtést szerveznek Wilhelm Fruzsinának

2015. október 5., hétfő 16:00, frissítve: hétfő 19:01

Hosszú idő után rendeződhet annak az értelmi sérült lánynak az ügye, akit a svéd kormány jogerősen kiutasított Svédországból. Wilhelm Fruzsina csak úgy maradhat a skandináv államban, ha munkát vállal, ezért most az egyik kereskedelmi lánc biztosít számára lehetőséget. A cég emellett anyagilag és adománygyűjtéssel is segíti abban, hogy letelepedhessen Svédországban.

Az értelmi sérült kislány szülei elhunytak, magyar rokonai nem fogadták be, otthonra nagynénjénél talált, Svédországban. Miután iskolába már nem jár, Svédországban csak úgy maradhat, ha munkát vállal. Nagynénje alkalmazásba venné, a járulékokat azonban nem tudná fizetni.

„Ez embertelen, amit csinálnak, szerintem. Fruzsinának nem tudom megmagyarázni, hogy most a felnőtt emberek eldöntötték, hogy neki el kell hagynia a családját. Szóval ezt neki nem lehet elmagyarázni. És hát egyedül vagyok, és hát eddig egyedül voltam, és most tényleg, ha azt mondom, hogy nagyon köszönöm és nagyon hálás vagyok, az olyan kicsinek tűnik, mert megmentik az életét most” – mondta el Ruff Ágnes, Fruzsina nagynénje.

Az egyik hazai élelmiszerlánc vállalta, hogy pénzt biztosít a családnak és gyűjtést szervez.

„Az év hátralévő részére a CBA tulajdonosai felajánlották azt, hogy a szükséges összeget, ami havi szinten 280 ezer forintnak megfelelő svéd koronát jelent, ezt biztosítják. Ezt az összeget el is utaltuk a múlt hét folyamán, és bízunk abban, hogy a szűk másfél évre vonatkozó időszakra pedig a 140 CBA, illetve Príma üzletben kihelyezett urnák segítségével a társadalom segítségét is be tudjuk ebbe vonni” – fejtette ki Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója.

A cég vállalja, hogy szükség esetén kiegészíti az adományokat, így biztosítva azt, hogy Fruzsina a családjával maradhasson. Az értelmi sérült lány már szeptember óta dolgozik. A család abban bízik, hogy öt év ott-tartózkodás után Fruzsina már megkaphatja a letelepedési engedélyt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!