2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Gyopáros: Nagyobb szükség van ma a falvakban az egyházakra, mint korábban

Nagyobb szükség van ma a falvakban az egyházakra, mint korábban, a kormány ezért is támogatja a Magyar falu program keretében a történelmi egyházak közösségi szintű fejlesztéseit - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Dörben.

  • Gyopáros: Nagyobb szükség van ma a falvakban az egyházakra, mint korábban

 

Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a program keretében elsőként egyházi közösségi terek fejlesztésére írtak ki pályázatot tavaly februárban, ennek hétmilliárd forint volt a keretösszege és több mint ötszáz település pályázott. Idén ötmilliárdos keretösszeggel hirdették meg a pályázatot és várhatóan két hét múlva döntenek a nyertesekről.

Hozzátette, hogy Győr-Moson-Sopron megyében a tavalyi kiírásnak köszönhetően 42 közösségi teret és 13 egyházi temetőt újítottak fel hétszázmillió forintból. Az idei kiírásra 49 pályázat érkezett.

Elmondta, hogy ezzel a pályázati kiírással olyan kistelepülések fejlesztése a cél, ahol a megfogyatkozó papság és lelkészség miatt nem lakik egyházi személy, de van pap- vagy lelkészlak, így azokat az épületeket közösségi élettel lehet megtölteni.

Ennek érdekében három pályázati lehetőséget kínáltak a falusi egyházközösségeknek. Épületfelújításra 15 millió forintig, az épületek eszközállományának fejlesztésére 5 millió forintig, világi közösségszervező egy évig történő foglalkoztatására pedig 2,3 millió forintig nyújthattak be támogatási igényt.

Utóbbi foglalkoztatottal azt a célt szeretnék elérni, hogy közösségszervezőként tehermentesíteni tudják a sokszor négy vagy akár hat települést is ellátó egyházi személyeket - mondta a kormánybiztos.

Fazakas Zoltán Márton premontrei apát a Dörben mintegy 23 millió forintból megvalósuló fejlesztésekről elmondta, hogy a korábbi paplaknak kicserélték a tetőszerkezetét, szigetelték, a fűtést is korszerűsítették, különböző eszközöket szereztek be, amelyekkel a közösségi életet tudják biztosítani, emellett kirándulásokat, foglalkozásokat és zarándoklatokat tartanak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!