2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Gyöngyösi kislány: emberi mulasztásokat lát a politikus

2016. május 24., kedd 17:50, frissítve: kedd 19:22

Azért nem vették el korábban az éhen halt gyöngyösi kislányt a szülőktől, mert a hatóságok nem tudtak velük kapcsolatba lépni – írja az Index, az ügyben indult vizsgálatra hivatkozva.

Mivel így nem tudták bizonyítani a hiányosságokat, megszüntették a védelembevételi eljárást, a gyermekek kiemelése pedig szóba sem került a dokumentum szerint. Mindez annak ellenére történt így, hogy két hónappal a kislány halála előtt a védőnő és az orvos is jelezte, hogy a gyermek nem kapta meg a kötelező oltásokat. A csontsovány kislány holttestére két hete találtak rá. A szülőket előzetesbe helyezték, és emberölés miatt kihallgatták.

Az eset miatt a gyermekvédelmi szabályok szigorítását követeli a térség országgyűlési képviselője. A fideszes Horváth László a gyermek súlyos veszélyeztetésének minősítené a védőnő kizárását, és a kötelező oltások elmaradását. A politikus szerint rendszerszintű hiányosságok, és emberi mulasztások miatt halhatott éhen a másfél éves gyerek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!