2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Gyömrő: 17.30-ig közel 40 százalék voksolt

,

2016. augusztus 28., vasárnap 17:00, frissítve: vasárnap 20:32

Néhány órán belül kiderül, megnyeri-e az adócsalásért és magánokirat hamisításért jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Gyenes Levente a Gyömrői időközi polgármester-választást. A bíróság a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el, így a mai voksoláson ismét indulhatott a volt településvezető.

17.30-ig a szavazásra jogosult 13 735 személyből 5422-en voksoltak – ez 39,44 százalékos részvételi arányt jelent a több mint 17 ezer lakosú városban. Még másfél órányi szavazat hiányzik az összesítéshez – mivel 19 óráig lehet szavazni – így szinte már biztos, hogy magasabb lesz a részvételi arány, mint a 2014-es októberi önkormányzati választásokon – mondta helyszíni tudósítónk 19 órakor.

15 óráig a jogosultak 32,69 százaléka ment el szavazni, ami 4494 embert jelent – ez közel 3 százalékkal magasabb, mint a két évvel ezelőtti választások során, hasonló időben – mondta riporterünk 17 órakor.

13 óráig 27,99 százalék adta le voksát. Ez 3848 főt jelent – számolt be a Hír TV helyszíni tudósítója 15 órakor. Két évvel ezelőtt ugyanebben az időben 24,33 százalék ment el.

Gyenes Levente örül a magas részvételnek. Azt mondta, hogy győzelme esetén csak a kormányhivatal vagy a képviselői testület mondathatja le őt tisztségéről.

„Mivel én a hivatalomról lemondtam idén tavasszal, ezért ez egy új ciklus, hogyha megválasztanak, ebben az esetben kétszer ugyanazért valakit nem lehet visszaléptetni vagy lemondatni. Hogyha a Pest Megyei Kormányhivatal álláspontja más, természetesen ők kezdeményezik majd a megfelelő jogi lépéseket a megyei közigazgatási munkaügyi bíróságon, és én azt gondolom, hogy az igazam biztos tudatában fogok a bíróságra menni, és meg tudom védeni az álláspontomat” – mondta a Gyömrő 2000 Kör jelöltje.

Horváth István Attila függetlenként indul a városvezetői székért, viszont a Fidesz, valamint a PM is beállt a jelölt mögé. Szerinte hibás döntés volt Gyenes Levente indulása, mert megosztott lesz Gyömrő lakossága.

„Gyenes Leventének ebben az esetben mérlegelnie kellett volna, hogy úgymond egy fázós, rizikós ügy nem megy neki, egy furcsa jogi helyzetet teremtve a városnak. Mindenki, főleg a választópolgárok döntsék el, hogy jó-e ez a településnek vagy nem jó” – mondta.

A Munkáspárt is indít jelöltet, Kovács István személyében. Ő azt mondta, hogy azért indul, mert a párt úgy döntött, hogy minden ilyen megmérettetésen indít jelöltet. Kovács István Attila egyébként nem gyömrői illetőségű, hanem körülbelül 20 km-rel messzebb, Zsámbokon lakik, viszont sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges 300 aláírást, így megméretteti magát az időközi polgármester-választáson.

A lakosság 19 óráig járulhat az urnák elé – ekkor zárul ugyanis a szavazás.

Két településen tartanak időközit

Gyömrőn azért kellett időközi önkormányzati választást kiírni, mert lemondott posztjáról Gyenes Levente, miután a bíróság adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A bíróság ugyanakkor a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el, így a mai voksoláson ismét indulhatott a volt településvezető. Bővebben >>>

A zalai Padáron is lemondás miatt tartanak időközi választást: itt a korábbi polgármester egészségi okok miatt mondott le posztjáról. Az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja, függetlenül attól, hogy hányan mentek el voksolni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!