2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Belföld

Gyilkos hit

Sitkei Levente a Magyar Nemzetben megírt vezércikke.

  • Gyilkos hit

Kisebb-nagyobb megszakításokkal egy éve ülünk odahaza, várva a vakcinát, a fellélegzést, hogy újra visszatérjen a napi rutinunk, s ne a konyhaasztal legyen az irodánk, a nappali pedig az osztályterem. Nem tudjuk megszokni, nem tudjuk kezelni. Tűrünk, várunk, reménykedünk. Mindenki, pártállástól függetlenül várja, hogy véget érjen ez a rémálom, a pártlogók mögött ugyanis mindig ott az ember, aki a szíve mélyén talán teljesen másként gondolkodik, mint amit kimond. A Demokratikus Koalíció most talán gyászol, hiszen meghalt a párt egyik befolyásos politikusa, Penz András. Azért halt meg, mert ő elhitte, amit a pártja hirdetett.

 

Se szeri, se száma az olyan kétkulacsos képviselőknek, akik harsogva hangoztatják kételyeiket a magyar oltási rendszer hatékonyságát illetően, de mégis regisztráltak a megfelelő honlapon, s meg is kapták az sms-t, mikor és hol várják őket az oltószerrel. Elmennek, beoltatják magukat, de megállás nélkül hintik el az összes fórumon a kételyt: a kínai vakcina emberkísérlet, az oltási rend összeomlott, az egészségügy kivéreztetve. Ugyanazok a kifejezések, unalmasan, szájbarágósan, következmények nélkül. Hiszen egy ellenzéki párt politikusa azt mond, amit akar. Nem fogja vállalni a felelősséget a szavaiért, ahogy kimondta, máris lép tovább, egy újabb szavazót remél elcsábítani a kétely elhintésével. Vagy ötöt, vagy tízet, s azok tovább fogják adni az ismerőseiknek, hogy nincs remény, az egész rendszer katasztrófa. Eközben ott az életet jelentő sms, tehát ő védve van, neki nem kell elhinnie, hogy Magyarországon mindenki rosszul végzi a munkáját, méreggel oltják az embereket és kilométeres sorok állnak az oltópontokon.

Penz András azonban nem ilyen volt. Ő személyesen is elhitte, amit Gyurcsány Ferenc vezetésével kiötölt a párt a politikai haszon reményé­ben. Olyan korban volt, amikor már jogosult a vakcinára, de okkal feltételezhető, hogy ő elutasította a segítséget, hiszen feltehetően valóban kételkedett a kínai szer hatékonyságában. Aktívan hirdette a Sinopharm káros voltát, s ő maga se adatta be. Majd megfertőzte a vírus, a szervezete pedig feladta a harcot néhány nap múltán. Meghalt.

Pedig élhetne, ha nem hitt volna abban, amit a pártközpont kifundált. Folytathatná a politikai küzdelmet, diktatúráról regélhetne, szőné álmát, mint színes fonalat. A DK viszont politikai hasznosságban hisz, az előzetesen eldöntött, a bizonytalanságot hirdető programot végig kell vinni, függetlenül attól, hogy ez milyen károkat okoz. Vajon hányan hisznek ebben a gyilkos tervben? Hányan utasítják el az állam segítségét, az egészségügyét, az orvosokét, csakis azért, hogy a személyes tragédiájukon keresztül igyekezzenek jövő tavasszal több szavazatot gyűjteni Gyurcsány Ferencnek? Hányan halnak meg, mert az ellenzék vezető erejének hideg és számító vezetője azt mondta, a kínai vakcina emberkísérlet? Nem tudjuk meg soha. A felelősség lepereg a DK-ról, annak vezetőjéről s az összes ellenzéki megmondóemberről.

A vakcinát mindenki megkapja, aki magyar állampolgár. Azért van vakcina, mert a kormány beszerzett alternatív forrásokból, s nem várta meg, amíg a brüsszeli agytröszt eljuttatja ide a szerződött mennyiséget. A DK-szavazó is megkapja, a momentumos is és a fideszes is. Orvosi kérdés, mit kaphat egy krónikus beteg, nem pedig politikai. Ez egy hivatás, az orvosokban pedig kötelező hinni, az egész rendszerben bízni kell, mert bizony ez egy ország, a mi hazánk, amely képes volt beszerezni a vakcinákat, és teljesen sokadrangú kérdés, hogy annak a politikai hozadéka mi lesz jövő tavasszal. Az embereket most kell megmenteni, hogy ők később képesek legyenek szavazni, arra, akire akarnak.

 

A kép forrása: Sitkei Levente Facebook-oldala

Magyar Nemzet

 

Kapcsolódó anyagok:

Koronavírusban vesztette életét a DK politikusa

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!