2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Gyárfás „fegyveregyenlőséget” akar

Hír TV

2018. június 28., csütörtök 08:54, frissítve: csütörtök 12:06

Vállalná a hazugságvizsgálatot is Gyárfás Tamás – erről az ügyvédje beszélt a Hír TV Reggeli járat című műsorában.

Az úszószövetség korábbi vezetőjét ismét meghallgatták a Fenyő-gyilkosság kapcsán, az ügyben felbujtással gyanúsítják. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki tett rá terhelő vallomást, de a júliustól hatályba lépő új büntetőeljárási törvénnyel kiderülhet. A 90-es évek egyik legrejtélyesebb leszámolása kapcsán a mai napig sok a megválaszolatlan kérdés.

„Ezt tulajdonképpen a nyomozóhatóság egy hónapja már feletette, akkor úgy nyilatkozott Gyárfás Tamás, hogy elvileg ennek semmi akadálya nincsen. Ő magabiztos és egyértelmű állításokat tesz a meghallgatása óta. Ezek lényegében nemleges állítások a váddal, gyanúsítással kapcsolatban, de azt mondta, hogy mindenek előtt az legyen egyértelmű, hogy ki tesz rá egyáltalán terhelő vallomást, tehát mivel szemben védekezik? Ha valaki terhelő vallomást tesz rá és az ugyanúgy alá veti magát a hazugságvizsgálatnak, akkor ő is, ezt nevezik egyensúlynak, fegyveregyenlőségnek” – fogalmazott ügyvédje, Bánáti János.

 

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!