2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Gulyás megerősítette: ideológiai döntés a genderszak megszüntetése

Egyértelműsítette a kancelláriaminiszter, hogy a kormány nem ismeri el a társadalmi nemek fogalmát. Gulyás Gergely a genderszak megszüntetését politikai és szakmai döntésnek nevezte, azt mondta, az intézkedéshez önmagában az is elég ok, hogy nem jelentkeznek elegen. Ugyanakkor kiemelte: az állam csak a magyar egyetemi képzésbe szólhat bele.

  • Gulyás megerősítette: ideológiai döntés a genderszak megszüntetése

Idén több, mint 75 ezer embert vettek fel a felsőoktatásba, ebből 33-at társadalmi nemek tanulmánya mesterszakra. Genderszak csak mesterképzésként indul, alapképzés nincs. A kormány véleménye szerint a csekély érdeklődés miatt azonban erre sincs szükség.

„Hogyha nem megyünk bele abba a vitába, hogy van-e mit oktatni, egyáltalán mit jelent a genderszak, mit jelentenek a társadalmi nemek, hanem csak megnézzük azt, hogy erre a szakra mennyien jelentkeztek az ELTE-n, illetve a CEU magyar nyelvű képzésén ez önmagában bármely más szak esetén is érv a megszüntetés mellett. De miután őszinte és bizonyos szempontból harcra kész kormánya van Magyarországnak, ezért nem szeretnék önmagában e mögé bújni, csupán rögzítem, hogy bármely más szak esetén azok a létszámok, amelyek az elmúlt években a jelentkezésekben, illetve a felvételi számokban megnyilvánultak, az bőven elegendő, sőt már-már kényszerítő ok lenne a megszüntetésre” – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az ELTE-n több olyan szak is indult, ahová kevesebb hallgatót vettek fel, mint a társadalmi nemek tanulmányára. Ilyen például a térképészet, a humánökológia, az esztétika vagy a néprajz. Gulyás Gergely ugyanakkor elismerte, döntésük részben politikai.

„Nem kell szakértőnek vagy hozzáértőnek lenni ahhoz, hogy belássuk, hogy genderológusok iránti munkaerő-piaci kereslet igen csak csekély. A másik pedig nem titkolt cél, hogy Magyarországon valóban egy kereszténydemokrata országot hozzunk létre, amely egyébként a normalitást és a keresztény értékeken alapuló életet és értékeket védi. Na most az a helyzet, hogy a társadalmi nemek gondolata – ami nem egy tudomány, hanem egy ideológia ráadásul szorosan köthető a liberális ideológiához – az azt gondolom, hogy ebbe nem fér bele” – tette hozzá a kancelláriaminiszter.

A Magyar Rektori Konferencia közleményében azt írta: nem támogatja a társadalmi nemek tanulmánya szak előzetes szakmai egyeztetések nélküli törlését a mesterképzési szakok jegyzékéből. A CEU rektorhelyettese pedig közösségi oldalán osztott meg egy ábrát, melyen 400 korábbi genderszakos hallgatójuk elhelyezkedési adatait osztotta meg. E szerint 40 százalékuk az oktatás és kutatás területén, negyedük nagyvállalatoknál helyezkedett el.

„Szó nincs arról, hogy a társadalmi nemek tudománya mondaná meg, hogy ki milyen nemhez tartozik” – mondta Wessely Anna, az ELTE egyetemi docense.

A genderszak oktatói szerint sok félreértés van a szak körül. „Például az emancipációval kapcsolatos álláspontok változnak. Tehát egész nyilvánvaló, hogy ma nem az a cél, hogy tapintatosan eltekintsünk attól, hogy valaki nő, és úgy várjunk tőle ugyanolyan teljesítményt, mint a férfiaktól, hanem például azt, hogy másfajta teljesítményre képes és, hogy másfajta életmódja van egy nőnek és egy férfinak egy modern társadalomban” – tette hozzá Wessely Anna.

Az ELTE és a CEU közleményben tiltakozott a szak megszüntetése ellen, nyilatkozni azonban nem akarnak. Az intézkedés egyébként csak az ELTE-t érinti, a CEU képzése ugyanis amerikai akkreditációval rendelkezik, ahogyan a Notre Dame egyetem is, amivel Szijjártó Péter a közelmúltban kötött megállapodást, így nem kizárt, hogy a jövőben nem csökken, hanem nő a genderszakos hallgatók száma Magyarországon. Közben az interneten petíció indult a genderszakok megszüntetéséért, amit bárki aláírhat.

Aláírás a megszüntetésért

Közben aláírásgyűjtés is indult a genderszakok megszüntetéséért – a petíciót az interneten, a CitizenGO nemzetközi aláírásgyűjtő oldalon hirdették meg. A támogató levelet és az összegyűlt aláírásokat az emberi erőforrások miniszterének és az igazságügyi miniszternek szeretnék eljuttatni. A kezdeményezők, petíciójukban azt írják: a társadalmi nemek szak megléte kártékony – annak egyes elemei kifejezetten romboló hatásúak.

„2013-ban jött létre a citizenGO, pont a genderre reagálva. Mivel láttuk azt, hogy nemzetközi szinten milyen folyamatok indultak el, a gyerekeknek nemváltoztató műtéteket írnak elő, egyre több országban bevezetik az azonos neműek közti házasságot, és azt látjuk, hogy pont a genderszakok termelik ki azokat az aktivistákat, akik ezt aztán a nemzeti kormányoknál is és a nemzetközi szervezeteknél ezt kilobbizzák. Így úgy látjuk, hogy pont ez a gócpontja annak az ideológiának, amire például Ferenc pápa is figyelmeztet, hogy megkülönbözteti a férfi és nő közti különbségeket, és megpróbálja eltörölni őket” – mondta Zaymus Eszter, a CitizenGO kampányigazgatója.

Tekintse meg a teljes interjút:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!