2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gémesi György szerint túl puha az új törvény

Támogatja a hajléktalanokra vonatkozó új szabályokat, sőt túl puhának tartja azokat Gödöllő polgármestere. A kormányt korábban több ügyben bíráló Gémesi György most egy Facebookra feltöltött videóban állt ki a törvényi változások mellett. A kancelláriaminiszter az emberiesség szempontjából is jó döntésnek tartja az intézkedés megszavazását. A Menhely Alapítvány igazgatója szerint viszont szociálpolitikai lépesekkel kellene kivezetni az embereket a hajléktalanságból.

  • Gémesi György szerint túl puha az új törvény

„Gyönyörű csempe, tisztaság, tükör, és hogyha megnézik, akkor itt még láthatják a mosdót, hideg-meleg víz van. Tudnak mosni, tisztálkodni…” – a gödöllői hajléktalanszálló fürdőszobáját mutatta be a település polgármestere egy a Facebookra feltöltött videóban.

Gémesi György azért tette közzé a felvételt, mert az első férfi, akit a bíróság elítélt a hajléktalansága miatt, gödöllői. A független városvezető a felvételen bemutatta a városban működő szállót, ahol szerinte egy kollégiuméhoz hasonló körülmények várják a rászorulókat. Azt ugyanakkor problémának nevezte, hogy éjjelente nem mennek be az intézménybe a hajléktalanok. A polgármester támogatja az új szabályokat, sőt túl puhának tartja azokat.

„Azt kérem mindenkitől, ne vigyenek ennivalót, ne adjanak pénzt, a kocsmában köt ki, bort vesznek belőle, és az utcán való életvitelszerű tartózkodás pedig olyan közegészségügyi problémákat jelenthet, amit senki nem akar – fogalmazott – A főtéren félmeztelenül rohangászó emberek voltak az elmúlt időszakban, oda piszkítottak a padra, ott végezték el a dolgukat, és hadd ne soroljam azokat a problémákat, ami miatt komoly gond lehet, hiszen az önök gyereke vagy unokája ugyanarra a padra fog leülni” – tette hozzá Gémesi.

A kancelláriaminiszter Péntek 9 című műsorunkban úgy fogalmazott: az emberiesség szempontjából is helyesnek tartja a törvénymódosítást. Gulyás Gergely szerint ugyanis az állam képes arra, hogy a szociális ellátáson belül gondoskodjon a fedél nélkül maradtakról.

„A többségi társadalom szempontjából is helyes, hiszen szerintem méltatlanok egész egyszerűen azok a helyzetek és állapotok, amelyek néhány aluljáróban kialakultak és a főváros néhány pontján kialakultak. Nem emberi jog szerintem az, hogy valaki közterületen lakhasson” – fogalmazott.

A Menhely Alapítvány igazgatója szerint szociálpolitikai lépések kellenének a drasztikus módszerek helyett, olyanok, amellyel ki lehet vezetni az embereket a hajléktalanságból.

„Ők annyira szegények, hogy az életüket ezzel oldják meg, tehát nekik a bevételi forrásaik abból vannak, hogy a társadalom szolidaritására hagyatkoznak. Ilyet nem lehet megtiltani szerintem. Ezt lehet különböző szociálpolitikai programokkal elősegíteni, hogy az ember ne ezt az utat válassza, idézőjelben válassza, de ugye az, hogyha nincsenek kivezető utak, hogyha nagyon be vannak szűkülve a csatornák, amelyekkel az ember a boldogulását megszervezheti, akkor sajnos sokan fognak ilyen helyzetbe kerülni” – nyilatkozta Aknai Zoltán.

A törvény hétfőn lépett életbe. Péntek délutánra már három hajléktalan került bíróság elé.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!