2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gémesi: A kormány csak saját magával tárgyal

,

2017. június 26., hétfő 16:26, frissítve: hétfő 17:29

Kihagynák a pedagógus-szakszervezeteket a hamarosan létrejövő tankerületi tanácsokból – a testületben csak olyanok szerepelnének, akiket Balog Zoltán jóváhagyott. Az érdekképviseletek tiltakoznak a rendelettervezet ellen.

Január óta kellene működnie annak az 59 tankerületi tanácsnak, amit azért hozna létre a kormány, hogy oktatási ügyekben a helyi specialitásokat figyelembe véve tegyenek javaslatokat a Klebelsberg Központnak. Most valóban megalakulhatnak a tanácsok, de jelentős változásokkal. A Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott tervezet alapján ugyanis a tanácsok minden tagját az illetékes miniszter hagyná jóvá.

A tankerületi központ vezetője mellett helyet kapna benne a Klebelsberg Központ delegáltja, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar képviselője is. Rajtuk kívül a miniszter további maximum négy főt javasolhat az adott tanácsba. Ők azonban csak a nagycsaládosok országos egyesülete, a diákönkormányzatok vagy az országos önkormányzati szövetségek tagjai közül kerülhetnek ki.

Jelen állás szerint tehát a pedagógus-szakszervezetek nem kerülnek be a szakmai fórumra.

„A tankerületi tanácsokból az érdekvédelmi szervezetek képviselőit kihagyták, így módosították ezt a jogszabályt, a tankerületi tanácsokban a munkavállalói érdekvédelmi szervezet nem lehet jelen. Ezt mi elfogadhatatlannak tartjuk. A kormányrendelettel kapcsolatos véleményünket írásban el is fogjuk juttatni a jogszabály készítőinek, hogy a pedagógusok számára ez elfogadhatatlan” – nyilatkozta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke úgy véli, hogy a kormány ebben az ügyben is csak a hozzá lojális szervezetekkel tárgyal.

„Tulajdonképpen a kormányzat eddig is magával tárgyalt, tehát ha önkormányzatokra volt szükség, akkor Szita Károly, aki a megyei jogú városok szövetségének elnöke volt a tárgyalópartner, esetleg a települési önkormányzatok szövetségének elnöke, a fideszes Schmidt Jenő. De engem az elmúlt években lényegi kérdésekben sosem kérdeztek meg, oktatási kérdésekben pláne nem. Úgyhogy gyakorlatilag ez egy formális egyeztetés, egy formális tanács, melybe meghívást kapnak olyanok, akik politikailag lojálisak a kormányzathoz” – mondta el Gémesi György.

Budaörs polgármestere szerint a mostani döntés tovább erősíti az oktatási intézmények önkormányzatoktól való elidegenítését.

„A Nemzeti Pedagógus Karral is az a probléma, hogy a szakmai szervezetek nincsenek benne, de a nagycsaládosok egyesülete igen, vagyis ők akár kétszer is ott lehetnek. De az, hogy nincs benne deklaráltan kötelező résztvevőként annak az önkormányzatnak a képviselője, akinek a tulajdonáról van szó, és amely tulajdonosi összes jogot egyébként már elvonták tőle, arra nem tudok, hogy fogalmazni, ez gyalázat” – véli Wittinghoff Tamás.

A mostani rendeletmódosítás az iskolaigazgatók kinevezésén is változtatna. A Klebelsberg Központot kihagynák a folyamatból, ehelyett a tankerületek egyenesen Balog Zoltánnak tennének javaslatot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!