2024. 12. 22. Vasárnap Zéno napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 07:00

Garancsi érdekeltsége hirdette, a kormány megveszi – nem olcsón

,

2016. december 17., szombat 19:13, frissítve: szombat 19:56

A meghirdetett árnál drágábban vesz meg egy újabb épületet a Várban a kormány. A Zwack-házat hirdető cég, Orbán Viktor kötélbarátjának, Garancsi Istvánnak az érdekeltsége. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár semmit nem tud az adásvételről.

Az I. kerületi Úri utca 45. szám alatt nevelkedett annak idején Zwack János likőrgyáros. Az ingatlan már régóta eladó, tavaly 766 millióért hirdették, végül idén csaknem 1 milliárdért kelt el. A vevő a magyar állam.

„Az elmúlt két évben folyamatosan emelkedtek az árak, évente mintegy 10-15 százalékkal, a fővárosban ennél nagyobb áremelkedés is megfigyelhető volt” – mondta a Hír TV-nek Balog László vezető ingatlanszakértő, a Ingatan.com munkatársa.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az új tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő lesz, az ingatlant pedig a Miniszterelnökség használja majd. A műemlék épületet egy ingatlaniroda honlapján is reklámozták, a közvetítő azonban már nem emlékszik arra, hogy ki adta fel a hirdetést. „Nem emlékszem, az oldalon több mint kétszázezer hirdetés van fent. Tehát az én ügyfeleim az ingatlanirodák, igazából ők tudnának, tehát az én ügyfeleim tudnának önnek segíteni. Nem tudom, hogy kinek a hirdetése volt” – fogalmaztak a Hír TV-nek.

Az interneten még megtalálható az a fotó, amelyen eladó táblával szerepel az ingatlan, eszerint az épületet a CD Hungary Zrt. kínálta eladásra. A társaság Orbán Viktor kötélbarátjának, Garancsi Istvánnak az érdekeltsége.

Lakóingatlanoknál általában 5 százalék körüli jutalékot kérnek az ingatlanközvetítő cégek, a Hír TV-nek nyilatkozó szakértő szerint azonban a nagyobb értékű műemlékeknél általában fix összegű díjról állapodnak meg a felek. Az állami vétel így nem tudni, mennyi bevételt jelenthetett a kormányközeli cégnek.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár nem tud az ingatlanvásárlásról. „Megkérhetem, hogy ebben a kérdésben tegye fel írásban a kérdését, mert jómagam ezt a kérdést nem ismerem, úgyhogy ennek megfelelően, ha írásban felteszik a kérdést, akkor fogunk rá válaszolni, természetesen” – ígérte Tuzson Bence.

Az ellenzék korrupciót sejt a háttérben. „Tulajdonképpen úgy tűnik, hogy ez az egész, ami a Várban zajlik, a korrupciónak egyfajta melegágya. Tehát úgy gondolom, hogy normális körülmények között ilyen áremelkedést nem tud produkálni egy épület, mint amit láttunk. Tehát itt valamiféle korrupciós összefonódás van, és ezért vásárolnak” – közölte Komlósi Csaba, az LMP kulturális szakszóvivője.

A Demokratikus Koalíció jogi lépéseket sürget. „Emlékeztetnék arra, hogy nagyon sok ügyben szocialista politikusokat vittek el 2010 előtt, gyakorlatilag mindenkit felmentettek már szinte, hiszen nem történt korrupció, ez viszont az. Egyértelműen, hogyha drágábban veszik, és ez nem az első eset. Úgyhogy arra szólítok fel minden magyar állampolgárt, hogy azonnal tegyék meg a feljelentéseket ezen ügyekben, mert a mi pénzünket herdálják, tehát mi, amit befizetünk adót, abból veszik meg, és utána valaki ebből gazdagodik. Hát, ne gazdagodjon” – emelte ki Élő Norbert, a DK elnökségi tagja.

A kormány tervei szerint legkésőbb jövő év végéig a budai Várnegyedbe költözik a Belügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség, de itt működhet a Miniszterelnöki Kabinetiroda is.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!