2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

Füttyszó és bekiabálások: nehezen indult a rajt

Botrányosan kezdődött az idei Öbölátúszás. A meghirdetett délelőtt fél 10-es indulás helyett fél 12 előtt pár perccel rajtolhattak csak el az úszók Balatonfüredről. Az úszófolyosót biztosító hajók ugyanis nem érkeztek meg időben.

Hangos füttyszó, elégedetlen bekiabálások és türelmetlen emberek a parton: az úszóverseny útvonalát 100 méterenként lehorgonyzott hajók sorának kellett volna biztosítania, ám amíg ez nem volt meg, addig a vízirendészet nem engedélyezte a rajtot.

Németh Zsolt szervező elmondása szerint a hármas ünnep mindenkinek nehézségeket jelentett: kevesebb hajós érkezett meg időben, mint amennyien ígérték, valamint a kis vízállás is gondokat okozott, ugyanis tíz hajó megfeneklett.

A hosszas várakozás után elrajtoló mezőny többsége a három és fél kilométeres távot két órán belül teljesítette. Az öbölátúszáson több ezren indultak, a legfiatalabb résztvevő 10 éves volt. A leggyorsabb úszó pedig 45 perc alatt teljesítette a Balatonfüred–Tihany közötti távot.

Fotó: Szigetvári Zsolt / MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!