2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Fókuszban a magyar vállalkozások

Az utóbbi fél év nagy eredménye, hogy a kormány megalkotta azt a gazdaságfejlesztési stratégiát, amely kijelöli a következő évek irányát a közlekedés, az energetika, a fenntarthatóság, a vállalkozásfejlesztés, az informatika, a szakképzés és az innováció terén - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Világgazdaságnak.

  • Fókuszban a magyar vállalkozások

A lap szerdai számában megjelent interjúban a miniszter elmondta: a következő időszakban fókuszba kerülnek a magyar vállalkozások, amelyeket erősen támogatnak abban, hogy saját, piacképes terméket fejlesszenek. Véleménye szerint a magyar cégeknek a következő években minden esélyük megvan arra, hogy emeljék termelékenységüket, és elérjék akár a Magyarországon működő külföldi cégek szintjét. Ehhez megfelelő oktatásra, a beruházások támogatására és digitalizációra is szükség van - fűzte hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy nem szabad a kis- és közepes vállalatokat túladóztatni, amíg a multik adóterhe sok esetben 20 százalék alatti. A kkv-k adóterhe is sokat csökkent 2010 óta - amikor 50 százalék felett volt -, de a miniszter szerint további mérséklés szükséges.

Palkovics László kiemelte: fontosnak tartja, hogy újraírták Magyarország innovációs és kutatás-fejlesztési politikáját, amelytől azt reméli, hogy elmozdulunk a fejlett technológiát képviselő, értéket teremtő beruházások, tevékenységek felé. Olyan ideális környezetet szeretnénk teremteni, amelyben a termékfejlesztés magyar munkaerővel itt történik, Magyarországon - mondta.

A túlmunka-szabályozás módosításával kapcsolatban a miniszter úgy vélekedett: azt jó iránynak tartja, a több túlóra lehetősége mindkét fél számára előnyös lehet.

A Magyar Tudományos Akadémia átalakításával kapcsolatban kijelentette: biztos abban, hogy az új struktúrában a verseny sokkal inkább fogja ösztönözni a piacvezérelt fejlesztéseket, mint most.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!