2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Főhős

Főhős: Morvai Krisztina

Morvai Krisztina felhagy a politizálással. A 2006-os őszi terrorban ismertté vált jogásznő, később európai parlamenti képviselő csalódott a balra tolódott Jobbikban és a brüsszeli vízfejben. A közösségi oldalán köszönt el az emberektől, a politikától és a nyilvános szerepvállalástól. Az EP-képviselő a Hír TV Főhős című műsorában foglalta össze politikai karrierjét.

  • Főhős: Morvai Krisztina

Morvai Krisztina az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát, de tanult Londonban, tanított az Egyesült Államokban, Strasbourgban pedig az Európai Emberi Jogi Bizottság jogásza volt. Négy éven át dolgozott független ENSZ-szakértőként a Női Jogi Szakbizottságban. Fő szakterületei a büntetőjog, bűnügyi tudományok és az emberi jogok. Az egyetem elvégzése óta az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Büntetőjogi Tanszékén tanít és kutat, jelenleg egyetemi docensi beosztásban. Morvai a családon belüli erőszak jelentős kutatója, egy időben feminista aktivista volt.

Morvai Krisztina hiába tett le sokat az asztalra nemzetközi jogászként, igazi ismertséget 2006-ban szerzett magának, amikor az őszödi beszéd után a véres rendőrterror, az oszlatás és a könnygáz időszaka jött. Ekkor alakították meg a Civil Jogász Bizottságot, és védték az áldozatokat. A szervezet 2008-ig végezte a munkáját.

Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap lapszerkesztője a következőket nyilatkozta Morvai jobbikos időszakáról a Főhősnek: "Részt vett aktívan a Jobbik politikájában, alakította, segítette, hogy népszerűbb legyen, hiszen ő szinte intézmény volt, amelyik a Jobbik kvázi növekedéséhez is hozzájárulhatott. Volt egy személyes varázsa.”

Farkas Örs politikai elemző arra is felhívta a figyelmet a képviselőnőről szóló visszatekintőben, hogy "nem szabad elfelejteni a 90-es években folytatott politikáját sem, szélsőségesen liberális, feminista aktivistaként kezdte, majd az ottani csalódások tolták át a szélsőjobboldalra, viszont a szélsőjobboldalnak is a legszélére."

Morvai Krisztina a 2009-es EP-kampánynál listavezető lett a pártnál, jót tett a Jobbik népszerűségének, három képviselőt küldhettek Brüsszelbe. Egy évvel később a párt köztársasági elnökjelöltjévé választották. Majd 2014-ben ismét a párt EP-listavezetője volt. Nem tartozott a néma képviselők közé, sok-sok felszólalásában megemlítette a gázai konfliktust és Trianon kapcsán is többször felszólalt.

A migráns válság begyűrűzött Magyarországra. A Jobbik előbb akarta a kerítést, majd nem. Ez, úgy tudjuk, Morvai Krisztinának is sok volt, nem értett egyet a párttal. Véleményének erőteljesen hangot adott az Unióban.

"Mi magyarok legendásan szabadságszerető és autonómiára törekvő nemzet vagyunk, amikor azt a szót halljuk, hogy „szabadság”, akkor megdobban a szívünk. Jól lehet tehát bennünket mozgósítani olyan ügyek mellé, hogy az oktatás szabadsága, a tudomány szabadsága, vagy akár szólásszabadság, sajtószabadság. Ami viszont ördögi, hogy ezt kihasználva akarják mintegy árukapcsolásként eladni nekünk a tömeges migrációt, amit viszont kérem, most már legyenek szívesek tudomásul venni, hogy nem akarunk, visszautasítunk. És kérem, hogy figyeljenek otthon a honfitársaik is erre a gyalázatos trükkre, hogy ugye a szabadság hívó szavai mellé teszik oda, például a most tervezett határozatba, a migránsok – akiket ugye menekültnek neveznek–, a menekültek befogadására való kényszerítését Magyarországnak. És figyeljenek oda otthon is, hogy esetleg jó szándékú emberek kimennek a szabadságjogok mellett tüntetni. Ott van, hogy oktatási szabadság, megdobban a szívünk, de mindjárt ott van mellette a másik tábla: „Bontsátok le a kerítést!”. Így akarnak, kérem szépen, árukapcsolással megvezetni bennünket, és ez egy gyalázatos dolog. Szabadságot, emberi méltóságot, emberi jogokat igen, tömeges migrációt nem!"

Tavaly pedig jött a Sargentini-jelentés és Morvai Krisztina újabb emlékezetes felszólalása:

"Kedves migrációbarát képviselőtársaim! Hát az a helyzet, hogy Önök ezt a Sargentini-jelentést elbukták. Önök nem győztek. Nem kapták meg a kétharmadot ugyanis, mivel Soros György barátjukat mindenáron ki akarják elégíteni. Most elkezdtek csalni, ugye? Azt mondják, hogy a tartózkodás az olyan, mint hogyha az illető nem szavazott volna. Hát legalább egymást ne nézzük hülyének, kedves képviselőtársaim! Mindnyájan tudjuk, hogy mást jelent a tartózkodás és más jelent az, hogy ha úgy döntök, hogy nem jövök be szavazni. Hadd mondjak két magyar képviselőtársamat példaként. Balczó Zoltán korrektül elmondta, vannak a jelentésnek elemei, amivel egyetért, vannak, amelyekkel nem, ezért hozott egy olyan racionális, mérlegelt döntést, amely tartózkodás szavazatban nyilvánult meg. Meszerics Tamás Zöld képviselőtársunk az otthoni pártjától kapott egy olyan instrukciót a szavazásra, amivel ő nem értett egyet, ezért lenyilatkozta a sajtóban, hogy nem jön be szavazni. Ez egy másik történet. Kérem szépen, hagyják abba a csalást! Hát ez gyakorlatilag bűncselekmény, ez undorító, visszataszító. Vegyék tudomásul, hogy veszítettek! Isten óvja és vezesse Magyarországot!"

Farkas Örs politikai elemző szerint Morvai Krisztina az elmúlt évben a Sargentini-jelentés kapcsán kapott nagyobb sajtófigyelmet, mivel "nem egy alkalommal a Sargentini-jelentés vitájakor a leghangosabban állt ki Magyarország és a magyar kormány mellett. Sokszor mondta el, hogy az a jelentés, ami készült valótlanságokat tartalmaz, sok alkalommal mondta el, hogy Sargentini asszony nem járt Magyarországon, azért mert nem mert Magyarországra jönni, nehogy szembesüljön a valósággal. Ezáltal Morvai Krisztina az európai bevándorlást támogató erőknek a legnagyobb ellenfelévé vált."

Morvai Krisztina végül egy kötettel zárta le a 2018-as évet. Tíz év az Európai Parlamentben címmel. Múlt héten közösségi oldalán köszönt el az emberektől, a politikától és a nyilvános szerepvállalástól. 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!