2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kósa szerint nem gond, hogy fideszes építette a kerítést

2017. május 23., kedd 13:31, frissítve: kedd 13:36

A kormánypárt 2014-es polgármesterjelöltjének cége nagyjából 17 milliárdnyi megbízást kapott az államtól. Ez még nem a végösszeg. Kósa Lajos szerint ha minden vállalkozót kizárnának a közbeszerzésekből, akinek korábban köze volt a Fideszhez, akkor nagy baj lenne.

Mégsem a rabok vagy az állam, hanem egy Fidesz-közeli vállalkozás építette a magyar–szerb határ okoskerítését – írja az Index. Korábban a Belügyminisztérium és a fejlesztési tárca is mást mondott arról, hogy ki építi az elektronikus jelzőrendszerrel és kamerákkal ellátott határzárat.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője ezért adatigénylést nyújtott be, amelyből kiderült, hogy a munkát az állami MVM egyik cége több alvállalkozónak adta ki. Közülük a Fidesz 2014-es szentesi polgármester-jelöltjének, Bozó Zoltánnak a cége járt a legjobban. A portál azt írja: Bozó egyébként egyre több állami megbízást kap, az Antenna Hungáriával és az MVM-mel is együttműködnek.

A portál megkérdezte a villamosműveket, hogy miért épp a Bozóhoz köthető MetalCom Zrt.-t választották, de válasz nem érkezett. A szerződések szerint a fideszes jelölt cége építette a gerinchálózat egy részét 1,72 milliárd forintért, velük szerződtek az intelligens jelzőrendszer megtervezésére és kivitelezésére körülbelül 16 milliárdért, oszlophelytisztítást végeztek 140 millióért, ADSS kábeleket telepítettek 71 millióért, és Tisza-átfúrást végeztek 78 millióért. És ez még nem számla vége. Hogy pontosan mennyibe fog kerülni az okoskerítés, nem tudni, a Belügyminisztérium később készít elszámolást.

Az okoskerítésről is beszélt Kósa Lajos, a Halász Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz-frakcióvezető újból elmondta, hogy sem az állatokra, sem az emberekre nem veszélyes a kerítésben lévő kisfeszültségű jelzőrendszer, az csupán riasztja a határrendészeket, ha valaki hozzáér a kerítéshez. Kósa arra a sajtóhírre is reagált, hogy a Fidesz korábbi polgármesterjelöltjének cége építette a kerítést: szerinte ha minden vállalkozót kizárnának a közbeszerzésekből, akinek korábban köze volt a Fideszhez, akkor nagy baj lenne. Hozzátette, akár MSZP-s vagy jobbikos vállalkozók is részt vehettek a határkerítés építésében.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!