2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Fideszes jelölt gyengítheti Márki-Zayt?

Hír TV

2018. január 15., hétfő 19:56, frissítve: hétfő 21:25

Nemcsak a plébános kampányol a fideszes hódmezővásárhelyi polgármesterjelölt mellett: a teljes ellenzék támogatásával, de függetlenként induló Márki-Zay Péter támogatóinak megosztását segítheti egy harmadik induló is.

Ma jelentette be Hernádi Gyula, a hódmezővásárhelyi MSZP 2002-es és 2006-os polgármesterjelöltje, hogy függetlenként ő is újból indul – állítása szerint egy jóbarátja ösztönzésére. Hernádi sajtóinformációk szerint azonban ma már sokkal inkább Fidesz-közelinek mondható, ugyanis korábbi gyanús Leader-ügyei következmények nélkül maradtak, jelenleg pedig fedett pályás teniszklubot is elnököl, amely pénzt kap a fideszes városvezetéstől.

Az MSZP hódmezővásárhelyi szervezete a párt alapszabálya értelmében Hernádi kizárását kezdeményezte, mivel egy érvényes döntéssel ment szembe.

Hosszú éveket dolgoztunk együtt, én magam is részt vettem a kampányaiban. Nyilván továbbra is szeretnék vele normális emberi kapcsolatot kialakítani, de nagyon sajnálom, hogy ilyen döntést hozott, és hirtelen felébredt benne, hogy a baloldalért ennyire aggódik 2018 februárjában – nyilatkozta a szocialista párt helyi szervezetének elnöke, Kiss Andrea.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!