2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Fidesz: Számos dolog valóra vált Lackner "jóslataiból"

Két hónap halogatás után januártól felállhat a kispesti korrupciót vizsgáló bizottság -jelentette be a kerületi LMP. Ferenczi István elismerte: a kiszivárgott botrányos hangfelvételeken valóban elhangzanak olyan állítások amelyek most megtörténtek. A helyi Fidesz is csatlakozik a bizottság munkájához, Dódity Gabriella szerint nem kétséges a hangfelvételek valódisága.

  • Fidesz: Számos dolog valóra vált Lackner

Azt mondta a Péterről, hogy egy tökkelütött f*sz, akinek f*ngja nincs semmiről, és a Péter erre rágott be. Most voltam nála két héttel ezelőtt, amikor át kellett kicsit szaladnom hozzá, és akkor mondta, hogy... Először mondta, hogy >Zsombi, szevasz< én meg mondtam, hogy >Zsombi, 5 millió, szevasz<. Hát mondom leagább addig ne b*zdmeg.

- mondta Lackner Csaba, XIX. kerületi képviselő.

A Momentumos politikus szerint az hogy a felvételen szintén szereplő Guzmicsot az építéshatóság első emberét menesztették még nem jelenti a sorozatos elszámoltatást ugyanis elmondása szerint hamarosan karácsony lesz.

Azonban nem csak Guzmics Zsombor menesztése vált valóra abból amit Lackner Csaba mondott a kiszivárgott felvételen. Kránitz Krisztiánt újból kinevezték a vagyonkezelő élére és a fizetését is megemelték.

Most több mint két hónappal a botrány kirobbanása után az LMP kispesti képviselője bejelentette, hogy egy bizottság felállítását kezdeményezte, ami a Lackner-féle videó és hangfelvételeket vizsgálja. Ferenczi István arról is beszélt, hogy a hangfelvételek életszerűségét alátámasztja az, hogy az ott elhangzott állítások valóra válnak.

A Fidesz is csatlakozik a bizottság munkájához azonban a párt képviselője szerinte kétséges lehet a vizsgálat hatékonysága hiszen olyan emberek is részt vesznek benne akik az ellenzéki összefogás részeként jutottak be az önkormányzatba.

A témával kapcsolatban kerestük Gajda Pétert, Kispest polgármesterét is, szerettük volna megtudni tőle, hogyan kommentálja azt, hogy a Lackner-féle felvételeken elhangzottak sorra valóra válnak, azonban adásunkig nem reagált a megkeresésünkre.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!