2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Fidesz: Magyarországot Gyurcsányék adósították el

Magyarországot Gyurcsányék adósították el - reagált a Fidesz pénteken az MTI-nek Varju László (DK) nyilatkozatára.

  • Fidesz: Magyarországot Gyurcsányék adósították el

A DK alelnöke online sajtótájékoztatóján a magyarok arculcsapásának, az ország érdekei nyílt elárulásának nevezte, hogy a kormány 2,5 milliárd eurós (mintegy 900 milliárd forint) hitelt vett fel, az összeg egyik felét tíz, a másik felét harminc évre. Felháborító, hogy a kormány végső kétségbeesésében harminc évre eladósítja az országot, miközben nem hagyja, hogy az EU segítsen a magyaroknak - jelentette ki az ellenzéki politikus.

A Fidesz erre reagálva azt hangsúlyozta: az országot Gyurcsány Ferenc és a baloldal kormányzása adósította el több generációra.

"A korrupt és alkalmatlan kormányzásukkal pénzügyileg tönkretették, és az IMF adósrabszolgájává tették az országot. A baloldal olyan rossz állapotba navigálta az országot, és annyira üres volt a kassza, hogy a piaci befektetők nem voltak hajlandóak magyar államkötvényeket venni, Gyurcsányék csak az IMF-hitellel tudták lélegeztetőgépen tartani az országot, és anélkül már a napi számlákat és a nyugdíjakat se tudták volna fizetni" - fogalmaztak.

Kiemelték: a baloldal kormányzása alatt duplájára nőtt az államadósság, és 2010-re az államcsőd szélén állt az ország. A Fidesz-KDNP kormányzása óta Magyarország pénzügyileg stabilizálódott, "visszafizettük a Gyurcsányék által felvett hiteleket", és csökkenő államadósság mellett is tartós növekedési pályára állt a gazdaság, emellett folyamatosan csökkennek az adók, nőnek a bérek és a családtámogatások.

"Magyarország ma nem szorul se az IMF, se más kegyelmére" - szögezte le a Fidesz, hozzátéve: a mostani kötvénykibocsátás piaci forrásbevonás, a pénzpiacok azért finanszírozzák szívesen a hazai fejlesztéseket, mert az elmúlt évek gazdaságpolitikájának köszönhetően teljes bizalommal vannak Magyarország iránt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!