2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Fidesz-KDNP: Balliberális körök gazdagodnak a börtönbizniszen

Balliberális körök és Soros-szervezetek ügyvédei gazdagodnak a börtönbizniszen - mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Fidesz-KDNP: Balliberális körök gazdagodnak a börtönbizniszen

Kifejtette, a börtönben ülő bűnözők és "dörzsölt ügyvédeik" már 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, a "börtönbiznisz" pedig összesen már 10 milliárd forintossá vált, ennyit perelnek ki a kormánytól a rossz börtönkörülményekre hivatkozva.

A kiperelt kártérítésekből jelentős sikerdíjat tesznek zsebre az olyan ügyvédek, mint például Magyar György, aki a balliberális ellenzék ismert alakja, az országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltje is volt - mondta Nacsa Lőrinc.

Kiemelte, Magyar György nem mellesleg Karácsony Gergely bizalmasa és a Fővárosi Vízművek Zrt. igazgatósági tagja is lett. "Ahogy látjuk, az ügyvéd úr nem hajlandó elárulni, mennyit keres a börtönbizniszen" - tette hozzá.

Nacsa Lőrinc elmondta, a "Soros-szervezetek ügyvédei" ugyancsak a "börtönbiznisz" nyertesei. Példaként említette a Helsinki Bizottság és a TASZ ügyvédjét, Karsai Dánielt, aki szerinte "szintén futószalagon gyártja az ilyen kártérítési pereket".

"Ezek a Soros-szervezetek, vagy megbízottjaik valóságos kampányt folytatnak a börtönben a rabok között, hogy sikerdíj fejében bízzák meg őket az ilyen és ehhez hasonló perekkel" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP teljesen egyetért azzal, hogy a kormány véget akar vetni a "börtönbiznisznek" és felfüggeszti a bűnözőknek megítélt kártérítések kifizetését. "Készek vagyunk a parlamentben minden támogatást megadni a kormánynak ahhoz, hogy ennek véget vessünk" - mondta Nacsa Lőrinc.

MTI/Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!