2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Félmilliót fizethet, aki nem megy el orvoshoz + Videó

Félmillió forintra is megbüntethetik azt, aki nem megy el a kötelező tüdőszűrő vizsgálatra, pedig a környezetében már volt tbc-s megbetegedés. A betegek számának emelkedése miatt az országos tiszti főorvos az elmúlt hónapokban több megyében rendelt el kötelező vizsgálatot, az érintetteket a település jegyzőjének kell értesíteni.

Debrecenben 100 ezer lakosra 46 tbc-s beteg jut. Egyelőre itt még nem rendelték el az újabb kötelező szűrést, érvényben van a tavalyi. 350 ezer embert kellett megszűrni egy év alatt. Ehhez azonban kevés az orvos, lassan haladnak annak ellenére, hogy a megyében az érintettek alig több, mint fele vett részt a kötelező vizsgálaton. „Akár több százezer forintos büntetést helyezhetünk kilátásba" – tette hozzá a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének járványügyi osztályvezetője, Kohut Zsuzsa. A tisztiorvosi hivatal csak azokat bünteti meg, akiknek a környezetében már volt tbc-s beteg és a többszöri felszólítás ellenére sem mennek el a vizsgálatra. Ezt csak olyan esetetekben szokták elrendelni, amikor valaki a beteg környezetéből nem megy el a szűrésre – mondta a Hír TV-nek Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi főosztályának vezetője.

Kötelező vizsgálatot akkor rendelhet el egy megyében a tiszti főorvos, ha százezer lakos közül 25 tbc-s. Borsodban ez a szám meghaladja a harmincat. A vizsgálatról múlt héten döntött a közgyűlés.

Az ÁNTSZ a honlapján folyamatosan frissíti a kötelező tüdőszűrést elrendelő népegészségügyi szervek listáját. Jelenleg öt megyében született ilyen határozat. Pest megyében például június 30-ig kell végezni a vizsgálatokkal.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!