2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Feljelenti a Jobbikot az Állami Számvevőszék

,

2017. október 3., kedd 15:11, frissítve: kedd 19:19

Feljelentést tesz az ügyészségen a Jobbik ellen az Állami Számvevőszék, mert szerintük elmulasztották az adatszolgáltatást a párt gazdálkodásáról. A Jobbik szerint az ÁSZ szabálytalankodott politikai megrendelésre.

Az Állami Számvevőszék az év elején kezdte vizsgálni a pártok gazdálkodását, a Jobbiknak augusztus 10-én küldték el a tájékoztatást, felkérve őket, hogy kezdjék el a felkészülést a vizsgálatra. A kedden megjelent közleményében az ÁSZ azt írja, augusztus 10-én kezdték volna meg a párt ellenőrzését, de a Jobbik „a sajtóban közöltekkel ellentétben” nem működött együtt a számvevőszékkel, és nem biztosított elszámoltathatóságot. Az ellenőrző testület állítólag levélben és a helyszínen is együttműködésre kérte a Jobbikot, eredménytelenül.

Mint írják, a számvevőszék nyomozati jogkörrel nem rendelkezik, ezért kedden feljelentést tett az ügyészségen, segítsenek tisztázni a párt finanszírozását.

Nem hagytak sok időt a válaszra

A Magyar Nemzet megkereste a Jobbik sajtóosztályát, akik cáfolták az ÁSZ állításait, szerintük az együttműködésüket az ÁSZ-szal „politikai megrendelésre” akadályozzák. Amiből probléma volt, állítják, az az, hogy az ÁSZ szeptember 28-án szólt, hogy másnap reggel 9-re mennének helyszíni ellenőrzés tartani a párt villányi úti központjába. Aznap a Jobbik irodájában nem dolgoztak, ezért Schön Péter gazdasági igazgató a következő munkanapra, azaz hétfőre próbált személyes találkozót megbeszélni, és láthatóan nem járt sikerrel. Ez az eljárás egyébként jogszerűtlen lehet, mivel a szemvevőszékről szóló törvény 5 napos határidőt ír alá az adatszolgáltatáshoz.

Zavart okozott az is, hogy az ÁSZ kíváncsi volt a Jobbik 2017-es évre vonatkozó anyagaira is. Schön Péter levélben érdeklődött, hogy pontosan milyen, mikor és ki által elfogadott, mikor és ki által jóváhagyott ellenőrzési terv alapján zajlik ez az ellenőrzés, és milyen jogszabályi helyre alapozzák az ezen ellenőrzést, tekintve, hogy egy még beszámolóval le nem zárt, a folyó évről van szó. A Jobbik szerint a 2017. szeptember 29-i e-mail megérkezését az Állami Számvevőszék iktatta, válasz azonban nem érkezett rá.

A Jobbik sajtóosztálya azt írta, a fenti e-mailezésekről megvannak a szükséges bizonyítékaik, amiket bíróság előtt is be tudnak mutatni.

Az ÁSZ fenntartja a vádat

A Hír Tv Online kérdésére az Állami Számvevőszék megismételte a közleményben szereplő állításokat. "Az Állami Számvevőszék továbbra is fenntartja, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom – többszöri megkeresés ellenére – nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását. "

Hozzátették, hogy az ÁSZ a számvevőszéki ellenőrzés részletes eljárási szabályait is tartalmazó ellenőrzési programot megküldte a Jobbiknak, illetve az ÁSZ minden az ellenőrzött részére megküldött értesítésében tájékoztatást adott az adatszolgáltatás teljesítésének törvényben meghatározott rendjéről, valamint az elmulasztás lehetséges jogkövetkezményeiről.

Róka fogta csuka helyzet

A Jobbik frakcióvezetője és a párt gazdasági igazgatója délután személyesen vitte el a számvevőszékhez a kért iratokat, amelyeket azonban Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék jelen lévő osztályvezető főtanácsosa nem volt hajlandó átvenni. „Azt a nevetséges magyarázatot bírták erre adni, hogy mivel törvényellenes, amit csinálunk, miszerint így szeretnénk átadni az iratokat, ezért nem veszik át tőlünk – nyilatkozta a Hír TV-nek a párt frakcióvezetője. Egy kicsit róka fogta csuka helyzetnek tűnik. Szemmel láthatólag a kormánynak nem érdeke az, hogy ez az ellenőrzés rendben lefolyjon. Az Állami Számvevőszéket pártpolitikai célok teljesítésére kényszeríti az Orbán-kormány, mi pedig természetesen nem tehetünk egyebet egy diktatórikus rezsim ellen, mint tiltakozunk és megpróbálunk a törvényes kötelezettségeinknek minden módon eleget tenni, de még egyszer mondom, maga a hatóság zárkózik ez elől” – tette hozzá Volner János.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!