2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Feljelentheti az MNB az FHB Jelzálogbankot

2016. június 23., csütörtök 13:30, frissítve: csütörtök 20:40

Tőkebefektetési csalás miatt feljelentést fontolgat a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó FHB Jelzálogbank ellen a nemzeti bank, tudta meg a 168 óra.

A hetilap információi szerint ugyanis a jegybank bizonyítékokat talált arra, hogy csalás történt a pénzintézet 2012-es és 2013-as eurokötvény-kibocsátásával összefüggésben. A 168 óra a birtokába került Lázár János és Matolcsy György közötti levelezésre hivatkozva azt írja: a takarékszövetkezeti integráció miatt több fórumon is ellentétbe került már a Miniszterelnökséggel a jegybank.

Utóbbi ugyanis azt szerette volna elérni, hogy a rendszerszintű kockázatok miatt – a pénzintézeti szektor többi tagjához hasonlóan – a Takarékbank és a takarékszövetkezetek felügyelete is hozzá kerüljön.

Lázár János viszont kitartott barátja mellett. A vitára végül a parlament tett pontot idén június elején: a takarékszövetkezeti törvényt az MNB álláspontjának megfelelően módosították.

A Belügyminisztérium, a rendőrség és a titkosszolgálatok képviselőitől vár választ Spéder-ügyben a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a pénteki ülésen. Bővebben>>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!